Gyurkity Péter

Tovább emelkedik a legális letöltések forgalma

Az IFPI adatai szerint az online zeneboltok forgalma több mint kétszeresére nőtt az év első felében, ám a hagyományos lemezeladásokat is magában foglaló összforgalom visszaesett.

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség az év első hat hónapjának eredményeit foglalta össze közleményében. Eszerint a zeneeladások csaknem két százakékkal csökkentek, de még így is elérték a 13,2 milliárd dollárt. A kereslet ugyanis egyre inkább az interneten és a mobiltelefonokon elérhető tartalmak felé irányul, ennek köszönhető, hogy a digitális eladások 790 millió dollárnál tetőztek. Ez önmagában véve nem túlzottan jelentős összeg, hiszen mindössze hat százalékát teszi ki a teljes forgalomnak.

A tavalyi év első negyedévével összehasonlítva ugyanakkor igencsak szép eredménynek számít, hiszen akkor 220 millió dollárnál tetőztek az eladások. Másfél év alatt tehát megháromszorozódott az online zeneboltok forgalma, ami mindenképpen elismerésre méltó. Az IFPI a szélessávú internet-elérések, illetve a 3G-szolgáltatások iránti növekvő igényeknek tulajdonítja a növekedést, ami öt piacon figyelhető meg leginkább. Ez sorrendben az Egyesült Államok, Japán, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország vezető ötösfogatát jelenti.

Némileg beárnyékolja a képet a zenei CD-k forgalmának visszaesése, amely újból megtörte a felfelé haladó ívet. Bár a szövetség pozitívnak és eredményesnek értékelte a kalózok elleni küzdelmet (különösen a felvilágosítást és a bírósági pereket), a romló adatok azt mutatják, hogy nem sikerült megtörniük az illegális másolatok terjesztésének lendületét. Ezt ők is elismerik, ám összesen négy tényezővel magyarázzák a visszaesést, és ezek közül csak az egyik a kalózpéldányok hatása. A másik három a csökkenő árakat, a zenei DVD-videók alacsonyabb forgalmát, illetve az ágazaton belüli és kívüli versenyt foglalja magában.

A napokban érdekes szavazás zárult le az American Film Institute oldalán, amelyen az elmúlt száz év legjobb filmzenéit választhatták ki a résztvevők. A színészekből, zeneírókból, kritikusokból és történészekből álló 500 tagú zsűri a Csillagok Háborúja méltán híres zenéjét találta a legjobbnak, amely John Williams alkotása. Ő maga még két helyet hódított el az első 25-ből, hiszen a Cápa a 6. helyen, míg az E.T. a 14. helyen végzett. A dobogó második fokára az Elfújta a szél (Max Steiner) állhatott fel, míg a harmadik az Arábiai Lőrinc (Maurice Jarre) lett. A teljes listát a AFI oldalán tekinthetjük meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frank99 #3
    majha' lesz gyereked, és a nejedet a fél éves gyermekeddel akarján rendőrök izélgetik, akkor máshogy gondolod.
    Néha-néha megéri megvenni...

    néha-néha

    :-)))
  • Neophyte #2
    Hát igen a lámák fizetnek azért is amit ingyen lehuzhatsz több száz helyről...
  • Frank99 #1
    Ezen miért kell csodálkozni???

    NŐTT az online eladás, amikor kiválasztom, hogy miért fizetek, és csak azt töltöm le, az offline és drágább eladás csökkent..