Berta Sándor

A 3G-hálózataik lekapcsolására készülnek a szolgáltatók

A következő években több szolgáltató is fokozatosan leállítja az ilyen rendszereit.

A KPN holland hálózatüzemeltető bejelentette, hogy 2022-ben lekapcsolja a 3G-hálózatát. Az infrastruktúra egy részét a 4G-hálózat kapcsán is használja a cég. Az intézkedésre azért kerül sor, hogy több kapacitást lehessen biztosítani az LTE-szolgáltatások számára. A vállalat azzal érvelt a döntés mellett, hogy az ügyfelek 95 százaléka már most is rendelkezik 4G-kompatibilis okostelefonnal. Azok a felhasználók, akiknek 2022-ben is még szükségük lesz egy Voice over LTE-t (VoLTE) nem támogató készülékre, továbbra is a megmaradó 2G-hálózatot használhatják majd az alapvető beszéd- és SMS-szolgáltatásokhoz.

Az elmúlt másfél esztendőben ez már a negyedik ilyen jellegű bejelentés a hálózatüzemeltetők és mobilszolgáltatók részéről. A Vodafone Hollandia már tavaly jelezte, hogy 2020 elejéig lekapcsolja a 3G-hálózatát, hogy így szabadítsa fel a frekvenciákat a 4G-ajánlatok számára. Tavaly novemberben Johan Wibergh, a Vodafone technológiai vezetője közölte, hogy 2020-2021 körül lekapcsolják a 3G-hálózatukat és hozzátette, hogy a 3G nem feltétlenül volt egy sikertörténet. Ezt megelőzően, 2017 márciusban Walter Goldenits, a Telekom műszaki vezetője is hasonló bejelentést tett. A menedzser hangsúlyozta, hogy a 3G lesz az első hálózat, amit lekapcsolnak és a GSM tovább marad majd meg, mint a 3G. Az előbbire ugyanis szükség van a beszédszolgáltatásokhoz. Goldenits ugyanakkor konkrét időpontot nem mondott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Ha csak a 2G marad es abbol is csak a hang es az sms, akkor aki internetet is szeretne hasznalni, annak valtania kell. Ez alapvetoen nem gond, de rengeteg internet of things alapu dolog van mar most is kint, amiknek kell a net hozzaferes es nem cserelhetoek le olyan konnyen. Ilyenek pl. az autok. Ha meghagyjak a net hozzaferest a 2.5G-s halozaton, akkor pedig minden 3G-s keszulek ami meg megmarad hirtelen oda fog bezsufolodni.

    A fejlesztesek jo, de tenyleg ki kellene eloszor valtani a 2G-s hagyomanyos hang alapu rendszereket 4G-sekkel es csak utanna beszantani a 2 es a 3G-t, de akkor mar egyszerre.

    ps: Pesten meg szepen lassan kotelezo jelleggel szerelik le az utolso analog vonalakat, jon helyette az optika, bar aki teheti inkabb lemondja a meg esetleg meglevo vezetekes telefonjat, mert ha van mas szolgaltatotol tv es net, akkor egyszerubb mint hagyni hogy kiepitsek az optikai rendszert a meglevo melle.
  • zsozso29 #1
    Na már megijedtem hogy új telefont kől venni mert nem tudja a 4G-t a jelenlegi, de szerencsére 2G marad annyi bőven elég.