SG.hu

NHH konferencia a szabályozó hatóságok szerepéről

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) meg akarja őrizni vezető szerepét a régióban és támogatni akarja az Európai Unióhoz csatlakozni szándékozó országok hírközlési hatóságait a felkészülésben, mondta Pataki Dániel az NHH elnöke csütörtökön, a "A nemzeti hatóságok változó szerepe" konferencián.

A 12 európai hatóság vezetőinek és szakembereinek, valamint a hazai hírközlési piac szereplőinek részvételével zajló két napos budapesti konferencián Pataki elmondta, hogy minden európai hatóságnak, és így természetesen az NHH-nak is, készen kell állnia az európai szabályozási rendszer felülvizsgálatára és a várhatóan azt követő átalakulásra, valamint a rendkívüli gyorsaságú technológiai változásokra. Pataki a hatóságok előtt álló legnagyobb kihívások között említette, hogy fel kell készülni a szolgáltatások konvergenciájára és azzal együtt az új technológiák térhódítására, valamint arra, hogy szabályozási szempontból egyre kevésbé lesz elválasztható egymástól a hírközlés, a média és az informatika.

Francis Gutierrez az amerikai szabályozó hatóság, az FCC vezető szakértője kiemelten fontosnak nevezte a szabályozásban a rugalmasságot, a gyorsaságot és az átgondoltságot. Kip Meek az angol OFCOM tanácsának tagja, aki 2006. január elsejétől az európai szabályozó hatóságokat tömörítő ERG (European Regulators Group) elnöke lesz, nagyon fontosnak nevezte a hatóságok munkájában azt a mérlegelést, ami ahhoz szükséges, hogy el lehessen dönteni, hogy a piac és a fogyasztók érdekében kell-e egyáltalán szabályozni egy piacot. Elmondta, hogy az OFCOM egyre inkább arra törekszik, hogy a konkrét kérdésekben, a tartósan fennmaradó szűk keresztmetszetek okozta problémák feloldásában a legcélszerűbb megoldást válassza - függetlenül attól, hogy ehhez az infrastruktúra, vagy a szolgáltatás alapú verseny támogatása-e a legcélszerűbb.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!