Berta Sándor

Tömegvereke­désbe torkollott egy iBook-eladási akció

Kaotikus állapotokhoz vezetett az egyesült államokbeli Henrico megyében a megunt Apple iskolai számítógépek kiárusítási akciója. A helyi intézmény csupán 50 dollárt kért minden egyes iBookért.

A Virginia szövetségi államban található Henrico megye afféle mintaiskola-kerületnek számít, ahol az oktatás színvonalára és különösen a számítástechnikai oktatásra nagy hangsúlyt fektetnek. Évekkel ezelőtt a megye több ezer iBookot rendelt az Apple-tól. Most azonban elérkezett az idő a notebookok lecserélésére, ezért meghirdették a nem mindennapi akciót. Azzal azonban senki se számolt az illetékesek közül, hogy több ezren fognak megjelenni az akció napján az eladás helyszínén. Márpedig ez történt és rövid időn belül tumultus alakult ki a vásárlók között.

Az NBC12 helyi hírtelevízió beszámolója szerint az akció helyszínéül kijelölt Richmond International Raceway versenypályán - a rendőrségi becslések szerint - a megjelentek száma elérte a 12 ezer főt. Többen már éjjel megérkeztek, hogy biztosítsák a helyüket. Amikor reggel kinyitották a kapukat, a hátul lévők elkezdtek előrenyomulni és kitört a pánik, majd a tömegverekedés. Mindenki úgy védte magát, ahogy tudta. Volt aki a kempingszékével vágott utat magának a tömegben, volt, aki karmolt, rúgott, harapott és jó néhány pofon is elcsattant.

Akadt, aki megunva a küzdelmet beült autójába és nemes egyszerűséggel megpróbált keresztülhajtani az előtte tornyosuló tömegen. "Azt hittem, meghalok" - nyilatkozta egy nő az NBC helyszínen lévő stábjának, majd megmutatta az operatőrnek vérző térdeit. Egy felháborodott anya az összetört gyerekkocsiját tolta maga előtt és a rendezvény szervezőit szidta.


Benyomulás közben több ember elesett

A helyszínen uralkodó állapotok más hírportálok szerint is katasztrofálisak voltak. Egy nő például inkább ott helyben állva a nadrágjába végezte el a "kis dolgát", csak azért, hogy ne kelljen kiállnia a sorból. A "csata" végeredménye végül 17 könnyű és 4 súlyos sérült lett. A 20 éves Jesse Sandler nem tagadta, hogy a székével tört utat magának. "Előbb voltam itt, mint ők, gondoltam, ennyi a minimum, ami jár nekem." A fiatalember végül meggyötörten, de egy iBookkal gazdagabban került elő a tömegből.

Sokakban, így például a 33 éves Blandine Alexanderben is azonban komoly nyomokat hagyott a rendezvény. "Soha nem tapasztaltam még ilyesmit és remélem, soha többé nem kell hasonlót átélnem." Az asszony hajnali fél öt óta állt sorban. "Megmondtam a gyermekeimnek, hogy a jövőben ilyen akciókban nem vagyok hajlandó részt venni, mindegy, hogy milyen hőn áhított készülék megszerzéséről van szó" - nyilatkozta a megviselt nő. A 19 éves Latoya Jones szavai mindent elárulnak az iBook-akcióról: "Ami ott és akkor történt, az maga volt a totális káosz."

Nos, igaz, ami igaz, a szervezők alaposan elszámították magukat. Ezt bizonyítja, hogy a helyszínt összesen öt rendőr biztosította. Később persze megérkeztek a helyi bevetési csoportok is, így hamar helyreállt a rend. A szervező ezer iBookot kínáltak eladásra, amit végül az emberek alig négy óra alatt szétkapkodtak. Érdekes utózönge, hogy az eBayen már meg is jelent egy póló azzal a felirattal, hogy "Henrico megyébe mentem 50 dolláros iBookért, de szétrúgták a tökömet".

Tucatnyi kép a benyomuló tömegről

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UNREG #37
    Ennél még apróbb dologgal is csőcseléket lehet... egyszer Londonban volt egy esküvőiruha (!!) kiárusítás, ha nem is ennyi ember, de több száz verte egymást, az üzletet összezúzták... amikor megkérdeztek pár embert, hogy miért csinálták, egyáltalán mi szükségük esküvői ruhára, azt válszolták: miért ne, hisz most sokkal olcsób...
  • rolika #36
    az én emberi méltóságom nem eladó, még ha ötezer ft lenne egy ibook, akkor se. persze, elmennék, de tuti, hogy a tömeg láttán azonnal visszafordulnék.
    szerintem elgondolkodtató, hogy egy ilyen aprósággal csőcseléket lehet csinálni a népből.
  • KDOG #35
    mintamikro a lidlben olcso volt a káposzta :D
    EW nyitás...
    azért mi is jok vagyunk....
  • ExploZiv #34
    azt hiszem, egy lol mindent elarul...
  • Matyóhímzés #33
    Hjaj...asszem ez fájt.
    Tuggyátok néha az ember úgy érzi, hogy ennél már tényleg nem lehet rosszabb, DE IGEN, csakazéis, ilyenkor Isten bebizonyítja, hogy igenis tudott még ENNÉL is hülyébb embereket teremteni szegény szerencsétlen bolygónkra.
  • Fikusz #32
    Én ezen a falat kaparva bőőgtem a röhögéstől
    Szivessen megnéztem volna..jöhetne már a világvége..
  • GodBadka #31
    Sok idióta ember. Civilizáció mi? Piha.
  • jihad #30
    Á, az csak akkor mozdulna rá ha előtelepített Korán 2.0 van rajta.
  • jihad #29
    Legalább ma reggel is jót szórakoztam (a híreken).
  • OliApa #28
    A képeket nézve, mintha Kongóban lett volna az aktus . . .