Gyurkity Péter
Kelet felé terjeszkedik a Microsoft és a Google
A két, egymással nem túl jó viszonyban lévő vállalat a jelek szerint elérkezettnek látja az időt az újabb terjeszkedésre: a redmondi szoftvercég Kína, míg a keresőóriás Oroszország iránt érdeklődik.
A silicon.com értesülése szerint a Microsoft a Langchao Worldwide Services nevű kínai céggel együttműködve helyi központot hozna létre Pekingben, amely a szoftverfejlesztői munkát hivatott felgyorsítani. A nem-hivatalos hír az erőforrás-kihelyezés szempontjából ítéli példaértékűnek a kezdeményezést, amely révén a két cég jelentős eredményeket érhet el. Az együttműködő felek nem ismeretlenek egymás számára: a Microsoft már tavaly együttműködési megállapodást írt alá a kínai céggel, amely többek között a .NET platform, illetve az ERP-vel kapcsolatos munkálatokra terjedt ki.
Mindeközben az internetes keresők piacát vezető Google is a terjeszkedésen töri a fejét: internetes híroldalak a Moscow Times cikke alapján arról számoltak be, hogy a vállalat Moszkvában hozná létre új részlegét. Az orosz napilap szerint a Google egy hamarosan felépülő új IT-parkban rendezkedhet be, és egy közelebbről meg nem nevezett orosz egyetemmel működne együtt. Dimitrij Milovancsev, az orosz hírközlési miniszterhelyettes máris üdvözölte a lépést, amely a kormány reményei szerint nem kevesebb, mint háromezer új munkahelyet hozhat létre.
A vállalat szóvivője egyelőre nem volt hajlandó részletekkel szolgálni, és sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt. "Jó ideje élénken érdeklődünk Oroszország iránt, és igyekszünk mindent megtudni erről a kétségkívül fontos piacról. Továbbra is folytatjuk az üzleti lehetőségek felmérését" - jelentette ki a szóvivő. Ezek szerint a Google vezetése tudatában van az orosz piac jelentőségének, és nem becsüli alá az országot, amely eddig gazdaságának nem túl rózsás állapotáról, és kalózainak aktivitásáról volt híres.
A silicon.com értesülése szerint a Microsoft a Langchao Worldwide Services nevű kínai céggel együttműködve helyi központot hozna létre Pekingben, amely a szoftverfejlesztői munkát hivatott felgyorsítani. A nem-hivatalos hír az erőforrás-kihelyezés szempontjából ítéli példaértékűnek a kezdeményezést, amely révén a két cég jelentős eredményeket érhet el. Az együttműködő felek nem ismeretlenek egymás számára: a Microsoft már tavaly együttműködési megállapodást írt alá a kínai céggel, amely többek között a .NET platform, illetve az ERP-vel kapcsolatos munkálatokra terjedt ki.
Mindeközben az internetes keresők piacát vezető Google is a terjeszkedésen töri a fejét: internetes híroldalak a Moscow Times cikke alapján arról számoltak be, hogy a vállalat Moszkvában hozná létre új részlegét. Az orosz napilap szerint a Google egy hamarosan felépülő új IT-parkban rendezkedhet be, és egy közelebbről meg nem nevezett orosz egyetemmel működne együtt. Dimitrij Milovancsev, az orosz hírközlési miniszterhelyettes máris üdvözölte a lépést, amely a kormány reményei szerint nem kevesebb, mint háromezer új munkahelyet hozhat létre. A vállalat szóvivője egyelőre nem volt hajlandó részletekkel szolgálni, és sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt. "Jó ideje élénken érdeklődünk Oroszország iránt, és igyekszünk mindent megtudni erről a kétségkívül fontos piacról. Továbbra is folytatjuk az üzleti lehetőségek felmérését" - jelentette ki a szóvivő. Ezek szerint a Google vezetése tudatában van az orosz piac jelentőségének, és nem becsüli alá az országot, amely eddig gazdaságának nem túl rózsás állapotáról, és kalózainak aktivitásáról volt híres.

Na nem baj ettől függetélenül az MS még gátlástalanabbul fogja azt művelni mint a Google.