Gyurkity Péter

Kiütötte a mobil­hálózatokat a terrortámadás

A Londonban végrehajtott terrortámadás nemcsak emberéletben, hanem, igaz, hogy közvetve a kommunikációs csatornákban is károkat okozott, és a legtöbb hálózat a tömeges híváskezdeményezések hatására csaknem összeomlott.

A BBC News oldala arról számolt be, hogy a robbantásokat követően a londoni mobilhálózatok elérték kapacitásuk maximumát, ami egyébként meglehetősen ritkán fordul elő. A legtöbb szolgáltató arra hívta fel ügyfeleinek figyelmét, hogy a hívást követően a lehető legrövidebb ideig tartsák a vonalat. Ez a kérés természetesen nem mindenkinek okozott problémát, hiszen a legtöbben nem, vagy csak jókora késéssel jutottak vonalhoz, és a hírügynökségi jelentések szerint több órán keresztül inkább ez jelentett gondot.

A csütörtök reggeli csúcsforgalomban szinte egy időben három bomba robbant különböző londoni metrószerelvényeken, ezt követte egy órán belül a negyedik, amely egy utasokkal teli emeletes busz tetejét repítette le. A jelentések harmincnál is több halottról, illetve a mobilhálózatok gyors telítődéséről számoltak be, mivel a hálózatok nem bírtak a hívások megnövekedett számával. Sokan amiatt panaszkodtak, hogy csak jókora késéssel, vagy egyáltalán nem kaptak vonalat, mások pedig arra gyanakodtak, hogy egyes hálózatokat egyszerűen lekapcsoltak. Felmerült az a lehetőség, miszerint a detonátorokat mobiltelefonok révén hozták működésbe, és emiatt szándékosan korlátozták a kommunikációt, de a szolgáltatók ezt tagadták, és kizárólag a hívások megugrásával indokolták a kimaradásokat.

A Vodafone brit részlege rövid közleményben reagált az eseményekre, amelyben leszögezték, hogy a hálózat nem sérült meg, de kapacitásuk egy részét felszabadították, hogy ily módon is biztosítsák a hatóságok és a mentőcsoportok közötti folyamatos kommunikációt. Közvetlen kár egyik szolgáltató hálózatát sem érte, de mindannyian kissebb-nagyobb problémákról, illetve kimaradásokról számoltak be, amit egyértelműen a megnövekedett forgalom számlájára írtak.

Miután ilyen és hasonló problémák minden egyes nagyobb terrortámadás, katasztrófa idején előfordultak, nyilvánvaló, hogy a szolgáltatók jelenleg nem képesek megfelelő módon kezelni a hirtelen megnövekedett forgalmat, és erre előbb, vagy utóbb - akár várható hasonló támadás, akár nem - fel kell készülni, és még kialakulásuk előtt el kell hárítani az kommunikációs dugókat. A magyar hatóságokat összekötő egységes irányító rendszer tíz éves huzavona után a múlt hónapban jutott a közbeszerzés ajánlattételi szakaszába, és a jelenlegi tervek szerint 2007 végére készül majd el, ára mintegy 20 milliárd forint lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ackro #11
    óvakodj az olyan emberektől akik fehér autón érkeznek és fordítva akarják rádadni a kabátot!
  • Hegyikecske #10
    Hmm, és én pont angliában voltam akkor... Még le is fotóztam, szép lett az a busz
  • Raszkolnyikov #9
    Meg az -=Unicum=-
  • BiroAndras #8
    "mint tudjuk csak egy biztos van az életben..."

    Nem 1 hanem 2 : A halál, és az adók...
  • BiroAndras #7
    "Biztos megeri a szolgaltatoknak olyan fejlesztesekbe penzt olni amit szinte soha nem fognak hasznalni."

    A kérdés nem az, hogy megéri-e nekik. Kell, és kész. Többek közt az ilyen események miatt is.
    Biztosítást sem azért kötsz, mert határozott szándékodban áll rendszeresen balesetet szenvedni.
  • Lame #6
    Biztos megeri a szolgaltatoknak olyan fejlesztesekbe penzt olni amit szinte soha nem fognak hasznalni.
  • savior #5
    szerintem meg a mobilszolgaltatok voltak, azert hogy a forgalmukat megdobjak, vagy a media hogy legyen mirol cikkezniuk
  • jefferson83 #4
    Senkinek mert ennek a valószínűsége közelít a nullához. Azért nem nulla mert mint tudjuk csak egy biztos van az életben...
  • akyyy #3
    Amúgy érdekes, hogy senkinek nem jutot az az eszébe hogy ezt az egészet a Franciák csinálták közösen azzal a többi országgal, akik nem nyertél el a 12-es olimpiát!!!
  • Cat #2
    nemhogy angliában, de a mobil terén vezető finnországban, illetve franciaországban sincs!
    http://www.sg.hu/kereso.php?mit=tetra