MTI

Alakul az egységes digitális rádiórendszer

Mindhárom konzorcium megfelelt a követelményeknek, s az egységes digitális rádiórendszerre (EDR) kiírt közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszába jutott.

A részvételi szakasz keddi eredményhirdetését követően Pesti István, a Miniszterelnöki Hivatal miniszteri biztosa elmondta: a T- Mobile Magyarország Távközlési Rt. és a Magyar Telekom Távközlési Rt., a Magyar Villamos Művek Rt. és a SAAB Contracting AB., valamint az Antenna Hungária Rt. és a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. pályázott szolgáltatóként az EDR kiépítésére. Kifejtette, hogy a konzorciumok megfeleltek a részvételi feltételeknek és a közbeszerzési törvény előírásainak.

A törvény szerint az első forduló eredményének kihirdetésétől számítva 5 napon belül kell lehetővé tenni a jelentkezők számára az ajánlati felhívás megvásárlását. A dokumentumot az MTI információi szerint legkésőbb hétfőn már megvehetik a konzorciumok. Pesti István közölte: az ajánlatokat augusztus közepéig várják, majd szeptember végén eredményt hirdetnek. A nyertessel október végégig köt szolgáltatói szerződést a magyar állam, amiben rögzítik a rendszer kiépítésének ütemét is. Budapesten várhatóan a jövő év február-márciusára, míg országosan 2007 végére épül ki teljesen a rádiós rendszer. A biztos szerint az első fordulóban csak az előírásoknak, a részvételi szabályoknak való jogi és adminisztratív megfelelést vizsgálták. A második forduló tárgyalásos lesz, s a pályázók között pontozásos alapon döntenek.

Az EDR kiépítésének előkészítése több mint 10 éve húzódik. A rendszert azért is kell most megvalósítani, mert Magyarországnak teljesítenie kell a schengeni, a határőrizeti és a terror-elhárítási elvárásokat. Az EDR rendszer a magyarországi készenléti szervek különálló kommunikációs hálózatát, esetenként 30-40 éves technológiákat vált fel, s hatékonyabbá teszi például a renderőségi ellenőrzést, a mentést, a katasztrófa-elhárítást, a határőrizetet, illetve a készenléti szervezetek közötti együttműködést.

A korszerűtlen rendszerek felváltására szolgáló EDR rendszer kialakításáról a kormány 2003-ban hozott határozatot. Az EDR virtuálisan önálló kommunikációs hálózatokat biztosít az egyes szervezeteknek, ugyanakkor lehetővé teszi ezen hálózatok együttműködését. Az MTI információi szerint Magyarországon mintegy 42 ezer végkészülékre van szükség. A készülékek, illetve az országos hálózat ára mintegy 90 millió euró, míg a rendszer üzemeltetése éves szinten a bekerülési összeg 10-15 százaléka.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!