SG.hu·

Jár a raboknak az internet?

A brit rabok oktatásával foglalkozó szervezet, a Forum on Prisoner Education (FPE) legfrissebb jelentése szerint kötelező lenne a börtönökben a korlátozásmentes internet elérhetővé tétele.

2004 decemberében kezdték az angol és a walesi börtönöket érintő felmérésüket. A kutatás során minden börtönben interjút készítettek az igazgatóval, biztonsági főnökkel, oktatási felügyelővel és természetesen magukkal a rabokkal is, mélyinterjú és fókuszcsoport formájában egyaránt.

A kutatás eredménye egyértelmű: minden szereplő és érv amellett szól, hogy biztosítsák a korlátozásmentes internetelérést a rabok számára. Ennek a lépésnek nagyon fontos szerepe van nem csak a rabok oktatásának terén, de a társadalomba való reintegrációjuk esetében is. A tanulmány szerzői hasonló megoldást javasolnak, mint amilyen Svájcban működik, és a legjobb példák között kiemelik Dánia mellett Magyarországot is, ahol információik szerint már négy éve megoldott ez a kérdés.

"Valami nagy baj lehet börtöneinkkel, hogyha olyan országokban, mint Magyarország, Görögország vagy Oroszország ezt a kérdést már kielégítően megoldották, míg nálunk még semmilyen lépés nem történt az ügyben." - írja némileg pejoratívan Steve Taylor, a Forum on Prisoner Education igazgatója.

A jelentésre a kormány e hónap elején egy terjedelmes dokumentumban válaszolt is, ez a válasz a szervezet honlapjáról teljes terjedelmében letölthető és olvasható. A válasz hangvétele korrekt, általánosságban támogatja és üdvözli az indítványt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© blackeagle2005. 07. 06.. 22:56||#13
Miért ne ? Oda üssön be a BSA 😊
© Gabest2005. 07. 05.. 16:01||#12
warez ftp a börtönbõl, az de ütne 😛
© pistike882005. 07. 05.. 13:51||#11
Egyetértek veled!
A rohadt kultúrmajom milyen alapon emlegeti így kis hazánkat?????????
Azt a sápadt pösze kurva any......
© haxoror2005. 07. 05.. 13:23||#10
"hogyha olyan országokban, mint Magyarország,..."
Hát bassza meg magát nem tudom mi a halálra olyan büszkék az angolok, majd ha visszi tudják szorítani az analfabéták számát olyan alacsonyra mint mi akkor ugassanak!
A raboknak meg nem ingyen internet kell hanem kemény fizikai munka ólombányában, akkor mindgyárt kevesebb lesz a visszaesõ bûnözõ szvsz.
© lazsi2005. 07. 05.. 12:58||#9
A takonyszájúak(fidesz) meg a büdös imperialisták akik magukat szocialistáknak tartják(mszp) mindent megengednek a raboknak pont azé h rájuk szavazzanak. Van egy viccem a témához:

Politikus megy a segédjével az óvodába, körülnéznek, megkóstolják a menzakaját, utána a politikus mondja a a segédjének: Jegyezze föl, hogy nagyon finom az étel, minden nagyon jó, a támogatás felét el kell venni!
Mennek az iskolába, körbejárnak, megkóstolják kaját, politikus: Jegyezze föl, hogy nagyon finom az étel minden nagyon jó, a felét a támogatásnak vegyék el!
Mennek a börtönbe, körbejárnak, megkóstolják az ételt, erre a politikus: Jegyezze fel, h a támogatást meg kell növelni, mi az h nincs minden cellában tv?
Erre megkérdezi a segédje, h miért mondta az iskolában meg az ovodában h a támogatást el kell venni és a börtönnek odaadni?
politikus: Hát Sanyi, mi már óvodába meg iskolába nem fogunk járni, de börtönbe még kerülhetünk.
© endyxx2005. 07. 05.. 09:23||#8
nahh, télleg be kéne vonulni ahhoz, h. lássuk az igazat. xerintem nem biztos, h. olyan kafán tudnak netezni a rabok, mint én itthon, ismerve a börtönállapotokat...<#banplz>
© Kami2005. 07. 05.. 05:51||#7
Komolyan mondom, ez már tényleg vérlázító! A munkahelyen, ha már megnézek egy engem is érdeklõ weboldalt, ami adott pillanatban nincs öszhangban a munkámmal, már kirúgással fenyegetnek, ezek meg netezhetnek észnélkül. Kurvajó! Jobb dolga van egy bûnözõnek mint egy átlagos magyar embernek. Még szerencse hogy otthon van net így havi 10 rugóért élvezhetem a szélessáv elõnyeit. Igaz nekünk fizetni kell érte ellentétben "szegény" bûnözõvel, hiszen neki JÁR! Mondjuk a gyilkosoknak járna még egy kötél is! Komolyan mondom ha behozzák a börtönökben az intimszobákat, lesz mobil, lehet kurvákat fogadni, akkor Én is kinyírom a fõnökömet és megyek a csillagba! :-)
© Béla bácsi2005. 07. 05.. 02:01||#6
Lassan jobban él már egy sorozatgyilkos mint egy tisztességes pénzkeresõ ember...
© Barthez2005. 07. 05.. 01:41||#4
Luminas: mi tart vissza a börtönélettõl? Ja, hogy azért a börtön erõsen korlátozza mégiscsak az élettered?
© Luminas2005. 07. 04.. 23:57||#3
Komolyan mondom, kedzem azt hinni hogy a rossz sorsú hajléktalanok akkor járnak a legjobban, ha megpróbálják kirabolni a bankot - ha sikerül akkor csomó pénzhez jutnak, ha nem akkor ingyen kajához és szálláshoz, ráadásul segítik õket "visszaintegrálni" a társadalomba.. 😞