SG.hu·

Adware programot vásárol fel a Microsoft?

Amerikai források szerint a szoftvercég az internetes keresőkhöz való felzárkózás részeként a Claria nevű szoftver felvásárlását tervezi, amely nem más, mint a felbukkanó reklámjairól jól ismert Gator szoftver utóda.

A The New York Times értesülése szerint a Microsoft tegnap már 500 millió dollárt kínált a szoftver fejlesztőjének, ám könnyen lehet, hogy a tárgyalások mégis zátonyra futnak. A vállalathoz közel álló források szerint ugyanis a felvásárlást meglehetősen sokan ellenzik a Microsofton belül, attól tartva, hogy az ágazat jelentős szereplői és a felhasználók egyaránt erős kritikával illetik majd a lépést, és azzal vádolják meg a vállalatot, hogy minden eddiginél szorosabb ellenőrzésre törekszik a világhálón.

Az egyezség támogatói viszont azzal érvelnek, hogy a Claria/Gator felvásárlásával kezelhetőbbé válik az reklámszoftverek területe, és szigorú szabályok bevezetésével megakadályozhatják a korábbi kihágásokat.


A belső források szerint maga Steve Ballmer vezérigazgató, és Bill Gates, a Microsoft elnöke is tevékenyen kiveszi részét a vitákból. Nem véletlen, hogy a vállalaton belül ilyen heves ellenállást vált ki a gondolat, ugyanis az egykori Gator mellékhatásai meglehetősen jól ismertek az internetezők körében, és azok akik egyszer már kapcsolatba kerültek a szoftverrel, másodszorra már nagy valószínűséggel igyekeznek messzire elkerülni azt. Ez igaz még akkor is, ha más hasonló programokkal ellentétben a Gator nem törekedett saját maga álcázására, és több szabadon terjesztett szoftver reklámhátteréül is szolgált.

Ezt a program fejlesztője is érzékelte, ezért a névváltoztatást követően a vállalat megpróbált némi nyugalmat teremteni maga körül, és megváltozott stratégiájával igyekezett javítani a cégekhez és felhasználókhoz fűződő kapcsolatán. Ezt szolgálta a tavaly szeptemberben nyilvánosságra hozott peren kívüli megállapodás, illetve a februárban meghirdetett átfogó webes reklámhálózat, amelynek révén a fejlesztő cég a felhasználók igényeihez igazodó célzott hirdetésekre helyezte át profilját.

Szakértők szerint a Microsoft is ebben lát fantáziát, nem pedig a felbukkanó reklámokban, és elsősorban a Claria hosszú távú felhasználásában lehet érdekelt. Az egyeztetésekről szóló hírt eddig egyik vállalat sem erősítette meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© stratoman2005. 07. 02.. 14:42||#22
Esetleg próbáld meg letiltani a veszélyes oldalakat pl. így:

Link

Az itt felsoroltakat nyugodtan letilthatod, nem fognak hiányozni...<#finom>
© Hege152005. 07. 02.. 14:33||#21
Na most reagálok az egészre
Az hogy én 6 szor huztam újra az az én hülyeségem eddig 1szer omlott teljesen össze a windóz a többit meg azért csináltam mert untam hogy 3 napig kell szarakodnoim hogy ne 100% -on menjen a gép
arschsg üzenetére meg annyit hogy nem pizsamaosztás volt csak én péntek este nem gépezek hanem megyek bulizni
© HELPer2005. 07. 02.. 11:36||#20

Ez a kép pont idevaló! egy kis NYT magyarországon <#vigyor2>


Ahoz, hogy tovább tudjam a TIMES oldalán a cikket, ahoz kell regisztrálnom, talán még VISA-t is kellene használnom. Ugyan azt a hírt, akár a CNN oldalán is megtalálhatom... sztm...
© HELPer2005. 07. 02.. 11:30||#19
a mic kijavítja és átalakítja és lesz egy használható progi!?

Pl.: Microsoft AntiSpyware nagyon jól sikeredet még én is használom!<#integet2>
© Inquisitor2005. 07. 02.. 08:59||#18
Heh, vagy kell valami amit leírthat a siralmas AntiSpyware cuccosuk? 😉
© blackeagle2005. 07. 02.. 01:31||#17
Nem ,most telepiti 7.szer az a szemetet.
Anno még fertözött koromban volt egy m$ mentés linux alatt , ha behalt simán csak visszakopiztam.
© asysoft2005. 07. 01.. 23:25||#16
Biztosan így akarja az MS kiírtani a spywareket😊))
Viccet félretéve, tényleg érdekelne, h mi a fenét akarnak ezzel...
© arschsg2005. 07. 01.. 22:25||#15
Biztos már pizsamaosztás volt😊
© PityBull2005. 07. 01.. 20:57||#14
Amúgy teljesen igazad van! <#nyes><#nevetes2>
De nem is nagyon reagál a jógyerek a beszólásaitokra! <#nevetes1>
© PityBull2005. 07. 01.. 20:55||#13
Én ugyan nem bánom! <#eplus2><#hehe>