Specker Balázs

Bővíti szolgáltatási körét az eBay

Az eBay tovább terjeszkedik az elektronikus kereskedelemben: elindították vadonatúj ProStores néven futó szolgáltatásukat, mellyel webhelyeket kívánnak biztosítani az árverezők számára.

A cég az eBay felhasználók éves gyűlésén, az eBay Live-on jelentette be új szolgáltatásait adta hírül a Businessweek. A nem csak tagok számára elérhető szolgáltatás 6,95 dollárba (körülbelül 1400 forint) kerül. Az ajánlat egyenlőre csak az Egyesült Államokban elérhető. A ProStores révén az eBay versenyre kelhet más olyan domain szolgáltatókkal, mint például a GoDaddy.com, amelyek szintén webcímeket kínálnak saját szolgáltatásukhoz kapcsolva.

Az elmúlt évtizedben az eBay az elektronikus kereskedelem legnagyobb sikersztorija lett, maga mögött hagyta vetélytársait. Most azonban úgy tűnik, hogy fő piaca, az aukció tetőzött, ezután a cégnek tehát ügyfelei megtartására kell koncentrálnia. "Több mint 100 ezer rendszeres árverezőnek nincs saját weboldala, a ProStores elsősorban nekik kínál megoldást. Segítségünkkel a kicsi és közepes vállalkozások online raktárat tarthatnak fent eBaytől különálló címükön" - mondta Michael Dearing, az eBay kereskedelmi vezérigazgatója.

Miután az eBay bekebelezte a San Franciscó-i székhelyű, weboldalakat és az elektronikus kereskedelemben használható internetes kisalkalmazásokat kínáló Kuran nevű céget, a piackutatók már számítottak egy hasonló jellegű szolgáltatásra az internetmogultól írja a Mercury News. A San José-i székhelyű cég másik újdonsága egy nagykereskedőknek szánt internetes piac, un. Reseller Marketplace megnyitása, ahol a viszonteladók közvetlenül a gyártóktól vagy a terjesztőktől vásárolhatják meg a termékeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)