Berta Sándor

Spam és AIDS - hasonló védekezési módszer?

Mivel a kéretlen elektronikus reklámlevelekkel érkező vírusok hasonlóképpen működnek, mint a HIV-vírusok, egyes kutatók szerint összefüggés lehet a spamszűrő szoftverek és az AIDS ellenszere között.

Legalábbis így vélekednek a Microsoft Research, a Seattle városában található Washington Egyetem és az ausztráliai Royal Perth Hospital kutatói. Jelenleg már különböző tesztek zajlanak, amelyek során a szakemberek azokkal az ellenanyagokkal kísérleteznek, amelyeket a Microsoft spamellenes szoftverének a működése alapján fejlesztettek ki. A spamellenes szoftver módszerének segítségével a kutatók több millió HÍV-vírus-törzset tudtak jóval könnyebben és egyszerűbben áttanulmányozni, mint a korábbi módszerek alkalmazásával.

Kevin Schofield, a Microsoft Research menedzsere szerint nagy hasonlóság figyelhető meg a között a két folyamat között, ahogyan a spam e-mailek dolgoznak és ahogyan a HIV-vírusok az emberi szervezetben megváltoznak. A kutatók ennek alapján kísérletképpen felhasználták a Microsoft szoftverének algoritmusait, azért, hogy így elemezhessék ki a HIV-vírus genetikai szekvenciáját. A vizsgálatok célja az volt, hogy nyomon követhessék és kimutathassák a mutáció miatt a vírusban és az emberi test immunrendszerében bekövetkező viselkedési mintákat. Ezen modellek alapján pedig kifejlesztettek egy AIDS-elleni oltóanyagot, amely több HIV-vírus legyőző, úgynevezett genetikai markert is tartalmaz.

Schofield szavaival élve ugyanilyen módon találja meg a spam e-maileket a Microsoft spamellenes programja, amikor az algoritmusok egyes minták alapján keresnek rá szavakra és szórészletekre. Sajnos, amíg az új AIDS-ellenanyagot embereken is tesztelhetik, még legalább öt-tíz évnek kell eltelnie.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #34
    Azok mégis eltűntek (csekély kivétellel) a Win pedig megmaradt, és fejlődik. Akkor valamit mégiscsak jól csinálnak.
  • dez #33
    "Nem ők találták ki, inkább nekik köszönhető, hogy elterjedt az átlagfelhasználók körében."

    Ez is csak azért van, mert ők terjedtek el a legjobban. (De nem a hihetetlen jóságuk miatt.) [Mellékesen, home-computerek millióin volt már igen fejlett grafikus-egeres-multitaszkos-stb. OS, amikor végre olyan formába került a Windows-kezdemény, hogy egyátalán használhatónak lehetett nevezni, és legalább át lehetett állni az MSDOS-ról.]
  • dez #32
    "és ők találták ki először a grafikus felületü oprendszert"

    Hujjujujujuj, ez fájt. Te hány éves vagy? :)
  • Dj Faustus #31
    "ők találták ki először a grafikus felületü oprendszert"
    Nono, azért ez nem így van. Nem ők találták ki, inkább nekik köszönhető, hogy elterjedt az átlagfelhasználók körében.

    Lásd erről:




    "pl. a microsoft antispyware"
    Ez a program (mely alapvetően nem a Microsoft készítménye, lásd GIANT AntiSpyware) a Microsoft részéről a utólagos hibaelhárítás (ha már az Internet Explorer korábbi verzió ennyi spyware-t összeszedtek, próbáljuk meg őket kiírtani) taktikáját követi.

    "a Microsoft sok jó dolgot csinált"
    A Microsoftnak inkább az az érdeme, hogy sikerűlt neki elterjesztenie a számítástechnikát, olyanoknak is, akik annyira nem értenek hozzá.
  • TommoT #30
    Biztos sokan nem értenek egyet velem, de a Microsoft sok jó dolgot csinált. Pl. szerintem ez nem hülyeség amit most csinálnak és sok jó progit csináltak (pl. a microsoft antispyware, ettől függetlenül mást használok :)) és ők találták ki először a grafikus felületü oprendszert, gondolj bele, ez mekkora lépés volt! Az más kérdés, hogy szarul sikerült és néha engem is idegesít amikor lefagy és akkor kitekerném Bill Gates nyakát .
  • Laci73 #29
    "...A kutatók ennek alapján kísérletképpen felhasználták a Microsoft szoftverének algoritmusait, azért, hogy így elemezhessék ki a HIV-vírus genetikai szekvenciáját"

    Láthatnánk esetleg a modelleket és összevetéseiket? Hát igen.

    Néhány, publikációs viszketegségben szenvedő, másodvonalbeli asszisztens szeretne az utókorra oszlopos bölcsességeket hagyni, ugyanakkor a háttérben röhögő, de okosan meglapuló marketing-szakemberek ügyesen hozzák le szenzációként a hírt. A lényeg hogy a MS neve egyre szélesebb körben kapcsolódjon olyan, köztiszteletben álló dolgokhoz mint az egészségügy, a kutatás, a kultúra.
    Kicsit sarkítva: Mikor derül már ki hogy a Linux ilyen jellegű kutatásokra alkalmatlan, ráadásul bizonyítottan rákkeltő? :)
  • maozedong #28
    lál :C
  • FTeR #27
    jujj, a marketing duma :)
  • Kensin #26
    "3. ez nem különbözteti meg másoktól, mivel mindenki ezt akarja. linux is arra vágyik, h mindenhol linux fusson...csak neki nem megy annyira."

    Hát ezt kétlem, mivel a linux eleve nem olyan oprendszer, ami egy átlagfelhasználónak való, mivel főként konzolos, és a konzoltól már rég elszokott ez emberiség.
    Egy normális, jóravaló, értelmes linux programozónak nem az az érdeke, hogy mindenhol az ő programja fusson, hanem hogy aki használja, annak jó legyen.
    Csak azoknak érdeke, hogy minél többet ráerőszakolni mindenkire, aki pénzt akar ebből. A Winfos meg pénzt akar, de k* sokat.

    Bocs az offtopic-ért, ezt el kellett mondanom
  • Tetsuo #25
    A multi(k), a torz ("szabad") piacgazdaság erdménye és a kaszterősítő bankrendszer eszköze. A modern rabszolgaság jelképe(i).