ITTK Infinit

Az otthoni internetnél a gyermekeké a kulcsszerep

Az angol PanLogic egyik legújabb kutatásában a 35-45 évesek internethez való viszonyát próbálta feltérképezni, és arra a megállapításra jutott, hogy azt alapvetően befolyásolják a családban lévő gyermekek.

Ma Angliában az általános iskolások 88%-a használja otthonában világhálót, a 11-18 éves korosztályban ez az arány 95%. A felmérés szerint a számítógépet és az internetet a gyermekek java része a szülők által szívesen látott, ám összességében meglepő cél érdekében használja: a házi feladatok elkészítésére. A felmérés ugyanakkor rámutat arra, hogy a gyermekek egy része önállóan képes végigvinni online vásárlási folyamokat is. Az internet a gyermekkor szerves részévé vált, domináns szereplőjévé lett a fiatalok életének. A felhasználói ismeretek növekedésével azonban egyre nagyobb veszélyek is leselkedhetnek rájuk, amiket nehéz elkülöníteni a biztonságos tartalomtól, folyamatoktól.

Érdekes, hogy a szülők (azaz többségükben 35-45 év közötti felnőttek) harmada nyilatkozott úgy, hogy noha az internetkapcsolatot gyermeke miatt vásárolta, már ő sem lenne meg nélküle. A felmérés szerint az internettel egyre magabiztosabban bánó nők között kétféle típust különíthetünk el. Az egyik - és a lassan többségbe kerülő - az ún. menedzseranyuka, aki bankügyeit és a bevásárlások jó részét is online végzi, szemben a közömbös anyukák csoportjával: számukra nem a mindennapok része az internet. Az apukák között a legtöbben a mindenféle technikai kütyükhöz vonzódó csoportba tartoznak, a legújabb eszközöket, technikai újításokat mindig lelkiismeretesen beszerzik.

A felmérést végzők szerint egyre gyakoribb a fordított szocializáció, azaz sok középkorú gyermekétől tanulja meg az internetes lét alapvető fogásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirLord #2
    egy gyereknek igen, ha nem tud angolul annyira hogy megértse, meg általában nincs két oldl ahol ugyanaz lenne a folyamat, és egy gyereknek az sokatszámi mi különbözik kinézetre mitöl....
  • Pharaoh #1
    "a gyermekek egy része önállóan képes végigvinni online vásárlási folyamokat is."

    Nagyon bonyolúlt, a nextre klikkelgetni