Berta Sándor

Túlterheltté váltak a római mobilhálózatok

II. János Pál halála miatt a többszörösére nőtt az olasz mobilszolgáltató cégek forgalma. A Szentatya elhunyta fennakadásokat okoz nemcsak az olasz, de más országok, így például Lengyelország mobilhálózataiban is.

Míg azonban Olaszországban egyre nagyobb kapacitást kötnek le az egyre növekvő telefonhívások és SMS-ek, addig Lengyelországban a mobilszolgáltatók még most is különleges kedvezményekkel próbálnak minél több embert magukhoz kötni. A pápa temetésének időszakára a lengyel mobilszolgáltatók minden eddiginél olcsóbb tarifakonstrukciókat kínálnak a zarándokoknak. Ezek a kedvezmények azonban csak és kizárólag az Olaszországba vagy az onnan Lengyelországba irányuló hívásokra és SMS-ekre vonatkoznak.


A 7,5 milliós ügyfélszámú PTK Centertelnél csütörtöktől vasárnapig a roaming percdíjak a normál díjak negyedét-ötödét teszik csak ki. Hasonló kedvezményt kínál a 6,5 millió ügyfélt maga mögött tudó Polkomtel és a 8 milliós ügyfélkörű PTC Era GSM is. A pápa pénteki temetésére a lengyel külügyminisztérium becslése szerint körülbelül egymillió lengyel zarándokolt az olasz fővárosba. A zarándokok telekommunikációs igényeit azonban az olaszországi és a római mobilszolgáltatók csak nagy nehézségek árán tudják kielégíteni. Így például a TIM, a Vodafone Italia és a Wind nevű olasz, illetve római mobilszolgáltatók kénytelenek voltak bővíteni a hálózataik kapacitását.


Mint azt a Vodafone Italia egyik szóvivője elmondta, a cég 50 százalékkal növelte a hálózat teljesítményét a Szent Péter téren. Olaszország harmadik legnagyobb mobilszolgáltatója, a Wind pedig hasonlóképpen kibővítette a Termini pályaudvart és annak környékét lefedő hálózata esetében. Ugyan eddig az olaszországi mobilhálózatok bírják a túlterhelést, ám a helyszínen tartózkodók szerint nem ritka, hogy egy-egy beszélgetésnél a kapcsolásra vagy egy SMS elküldésére néha percekig is várni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #9
    Igen, igazad van, részben. Pl. Michael Palin egyik utazófilmjében láttam, hogy a "Golden Temple", )az eredeti nevét sajnos nem tudom) zarándokhelyen önkéntesek adományokból sütnek napi többtízezer (!) adag kaját. Egymás mellett mosogat ápolónő és ügyvéd. Ez ugyanis hatalmas lelki megtisztulás arrafelé. Ezt lehet úgyis nézni, hogy "hülyék, jól befanatizálták őket, és most kizsákmány", meg úgy is, hogy "hátigen, alapvetően erről kéne szóljon a vallás: könyörületesség, egymás segítése". Mindenkinek vérmérsékletére bízom, csak vegye észre, hogy lehet másképp is :).
  • Alien_AM #8
    papa = politika , penz
  • Pharaoh #7
    De trabant igen ,mert nevet rajta.
  • Hedgehunter #6
    En semmi vicceset nem latok
  • smv #5
    ezzel nem kellene viccelni
  • trabant #4
    Krisztus koporsóját se őrizték ingyen, akkor pont egy pápáét fogják?
  • sz4bolcs #3
    tudnak mást csinálni? muszáj bővíteni, ha szolgáltatni akar azoknak akik fizetnek. Ugyanez a hotelekkel, vagy a tömegközlekedéssel. Lesz bevételük a vendéglátóknak, mert ott lesz az a sok ember, a rohadtak!

    Azt a rengeteg zarándokot ki kell szolgálni, és ingyen nem lehet...
  • pepe003 #2
    mondj vmit, amiből nem csinálnak pénzt...
  • The Termentor #1
    szepek vagytok.
    papa temetesebol is bizniszt csinaltok!