Gyurkity Péter

Jönnek az 1 GB-os videókártyák

A neves német memóriagyártó bejelentette, hogy elkészült a legújabb, 512 MB méretű GDDR3 memóriachipekkel, amelyek a következő generációs grafikus kártyákkal érkeznek.

Az 512 MB-os chipek megjelenése azt jelenti, hogy közeleg az 1 GB-os videókártyák kora, és a grafikus kártyák gyártói valószínűleg még a gigabájtos határnál sem fognak megállni. Az Infineon közleménye szerint az új memória chipeket 1600 MHz-es órajelre készítik fel, ami 256 bites címzés esetén 51,2 GB/s sávszélességet biztosít a grafikai műveletek végrehajtására. Az FBGA tokozású chipek mérete 11x14x1,2 mm, és 1,8 voltos feszültségen végzik munkájukat.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy az első nagysebességű GDDR3 modulokat már februárban leszállították partnereikhez, míg a nagy volumenű termelés beindítása az idei év második felében várható. Ez többek között azt jelenti, hogy az 512 MB, illetve 1 GB Infineon memóriát tartalmazó grafikus kártyák még az idei év vége előtt, a harmadik, vagy a negyedik negyedévben megjelenhetnek, és lejjebb szoríthatják a jelenlegi csúcskategóriás termékek árát.


Az Infineon egyik fontos partnere a Sparkle, amely a mostani bejelentés szerint már március elején 1000 MHz-es memóriákat rendelt a vállalattól a GeForce 6600 GT kártyákhoz. A tranzakció mérete egyértelmű jelzése annak, hogy a német gyártó egyre nagyobb erővel lép fel a grafikus kártyák piacán, és a Samsung dominanciája mellett nagyobb szeletet követel magának a tortából.

Kétségtelen, hogy az 1 GB-os grafikus kártyák megjelenése jótékonyan hatna a piacon lévő termékek árára, de azt sem szabad elfelejtetnünk, hogy az idei évben nem számíthatunk az új kártyák tömeges méretű megjelenésére. A piaci keresletet tekintve még az 512 MB-os kártyák is gyerekcipőben járnak, az 1 GB memóriával felszerelt változatok pedig megjelenésüket követően jóideig nem lesznek túlzottan keresettek, azaz áruk még sokáig nem lesz megfizethető kategóriában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • danithe #39
    Ép idehe volt.. nagyon elegem van hogy a konzolokal menőznek egyesek :S szerintem PC forever :D
  • Scott21 #38
    1 Gigás videókártyák??
    Mikor?
  • Anachron #37
    Hali!
    Hát nekem egy régebbi fajta konfigom van, szal ideje újítanom, azon gondolkodom beoktatok majd egy dual magos a64et akkor egy r520ast 2giga 500mhz-es ramot meg vmi jó kis lapkát..ja, és egy korábbi íráshoz hozzáteszem ..ATI nem SLI technológiát hazsnál majd hanem AMR :_).. lol
  • Tiby #36
    Ez igen!
  • Yv@n #35
    Ez mondjuk hülyeség. Egy engine nem attól jó, hogy minimum vason megy, hanem attól hogy a rendelkezésre álló erőforrást a lehető legjobban kihasználja, és a körülményekhez képest a lehető legjobb eredményt produkálja. Szerintem legalábbis
  • arty #34
    najo, de a doom3 egy szar engine ...

    egy mai jó engine megelégszik a 128megás kártyákkal, még a 256 ramosok sem kerültek a mainstreambe ... más kérdés, hogy 2 év mulva az 512mb általánossá válik e ... remélem nem ;)
  • Petrolio #33
    Már több, mint egy éve van 640MB-ás profi vga, de azt is csak azok használják ki, akik 2k-s, meg 4k-s textúrákkal dolgoznak. Szóval jelenleg egy 1GB-os vga-t ésszerű keretek közt nem nagyon lehetne kihajtani. Viszont igaza van UnnameD-nek, mi a francnak is állnának meg 256MB-nál? Jó ideje már előrébb vannak a hardveres fejlesztésekkel, mint a szoftveresekkel. És végülis így logikus. Senki sem fog addig olyan játékot írni, aminek 1GB vram kell, amíg nincs ilyen kártya a piacon, vagy legalább nincs tervbe véve.
  • Akuma #32
    sokkal könnyebb egy TV felbontásán szépet mutatni, mint egy nagyfelbontású monitoron ahol előjönnek a játék hibái
  • NEXUS6 #31
    Szerintem egy átlag PC már 4 éve lekőrözte a PS2-t hardverileg, az más kérdés hogy a Sony nem adja minden szeméthez a nevét, ezért a szoftverben sokat tudnak hozni.
  • LiPTON #30
    nekem 256MBos VGAm van...+256MB memóriám...én úgy vgyok vele, most inkább alaplapra, procira + memóriára gyűjtök...egyébként úgyis mindig adnak ki olyan gamékat, amik a legújabb cuccokat igénylik