Spencer

Maxtor: 175 GB adat egyetlen lemezen

A különböző adattárolási megoldások fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Maxtor bejelentette, hogy az újgenerációs, úgynevezett vertikális adatrögzítési technológia révén újabb fejlesztési mérföldkőhöz érkezett.

A vállalat egyik leányvállalatának, az MMC Technology-nek a munkatársai elmondták, hogy az új technológia révén azonos felületen jelentősen több adat tárolható el, mint a korábbi megoldások révén, még pedig úgy, hogy közben a gyártási költségek alig emelkednek. Új alapanyagok és az új eljárás révén a Maxtor több mint kétszer akkora adatsűrűséget képes elérni, mint az eddigiekben. Ez konkrétan azt jelenti, hogy míg a jelenlegi 3,5 colos méretű winchesterekben maximum 80 GB-os lemezek találhatók, addig az új technológia immár 175 GB-os lemezekkel szerelt winchesterek gyártását is lehetővé teszi. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Maxtor ezen új termékei mikor jelennek majd meg a kereskedelmi forgalomban.

Ken Johnson, az MMC Technology kutatási és fejlesztési részlegének alelnöke a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az iparban már korábban is voltak hasonló, vertikális adatrögzítési fejlesztések, azonban az eddigiekben egyetlen vállalat sem volt képes elérhető árú, a kereskedelmi forgalomba is bevezethető megoldásokkal előrukkolni. "Mint tudjuk, ebben a piaci szegmensben a költséghatékonyság kiemelt fontossággal bír, és éppen ezért számít különlegesnek a mi fejlesztésünk" - mondta Johnson.

A vertikális adatrögzítési technológia lényege, hogy a digitális információt tároló mágneses töltéseket a lemezeken egymáshoz képest függőleges irányban rendszerezik. Magyarul a lemezek felületén parányi mágnesek találhatók, melyek egymáson helyezkednek el. Szakértők szerint az új megoldás hamarosan a jelenleg használatos, horizontális adatrögzítési technológiák helyébe léphet, és a merevlemezek gyártásával foglalkozó cégek számára komoly segítséget jelenthet az adattároló kapacitás további növelésében. Ismeretes, hogy a 90-es évek végén a merevlemezek kapacitása lényegében évről évre a duplájára nőtt, azonban a fejlődés sebessége az utóbbi időkben különböző okokból kifolyólag alaposan visszaesett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #9
    :)

    nekem most 2 maxtorom van meg van még 1 a szomszéd szobába is de eddig semmi bajuk pedig tele is vannak.. hej. hova teszem a többiT? asszem veszek még 1 120Ggiásat. :P
  • Gabest #7
    5 maxtor van itthon, semmi bajuk, kopp-kopp.
  • Darth Sith #6
    haveromnak leégett, cska azt látta hogy elkezdett füstölnia gép, és kurva hüyle hangja lett. nyomta ki egyből, és szedte szét a házat. hát nem füstölt a vinyó? :) Amúgy jó dolog ez a 175GB ugyanakkroa helyen. ilyen technologival a 200asból csinálnak 450Gb osat, ugyanazért az árért! :D
  • Munch #5
    Maxtor??? Isten ments tőle!!! Elveszett 60 giga adat miatta. :(
  • Zoldalma #3
    Nade ilyen regota? :o))))
    Regen mintha lett volna nagymeretu adattarolo statikus memoriakbol, csak marha dragan. Talan ez iranyaba ismet elindulhatnanak.
  • Pharaoh #2
    Nyugi, azon is gondolkodnak.
  • Icebird #1
    Inkább a mehanikus adattároló felváltásán gondolkodnának. Nincs zaj, nincs melegedés.