Berta Sándor

Intelligens olvasókamera vakoknak

A gyengén látók és a vakok számára nyújt új lehetőségeket egy berlini kutatók által kifejlesztett készülék, melynél a szakemberek ötvöztek egy miniszámítógépet és egy nagy felbontású kamerát.

Az olvasókamerának nevezett eszköz segítségével a vakok a jövőben akár már útközben is képesek lesznek arra, hogy maguk olvassanak el szövegeket, legyen szó egy kirakatban lévő termékekről és azok áráról, vagy egy újságcikkről. A berlini Max Planck Társaság Fritz-Haber Intézetének kutatói jelenleg már azon dolgoznak, hogy a hardvereszközöket annyira lekicsinyítsék, hogy az elférjen egy fejhallgatóval kiegészített szemüvegben. Minderről a Partnerek az Innovációért nevű kezdeményezés képviselői számoltak be a német fővárosban.


Az új készülék segítségével újságokat, könyveket és más szöveges anyagokat lehet szkennelni, majd az adott szöveget a vak személy által beszélt nyelvre lefordítja a miniszámítógép, végül a rendszer felolvassa azt. Az új technikának köszönhetően a szakemberek szerint jelentősen könnyebbé válhat majd a fény világától elzárt emberek mindennapi élete. A vakokkal végzett "éles" tesztek még hátra vannak, azonban a berlini kutatók ennek ellenére optimisták.

Mint azt Paul Rojas, a Berlini Szabadegyetem Matematikai és Informatikai Tanszékének munkatársa elmondta: a legnagyobb problémát kétségtelenül az jelentette, hogy a kamera által felismerendő szöveget vagy objektumot nem mindig lehet egyetlen képre rögzíteni. Az emberi szem például egy újságoldalt nem egy pillantással lát meg, hanem ide-oda "ugrál" és így áll össze az ember számára a teljes újságoldal. A kamerával végzett legkisebb mozgások (például a fej elfordítása stb.) miatt azonban lehetetlen egyetlen képen rögzíteni az adott szöveget. A kutatók így módosították az alkalmazott szoftvert, így az képes a részképekből egyetlen egész felvételt összeállítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andris #4
    Szerintem ezt nem vakoknak, hanem gyengénlátóknak találták ki. Csak már a 80%-os vakságot is vakságnak hívják, pedig homályos folotokat azért még lát 80%-al.
  • Cleawer #3
    na ja,de a vak honnan tudja hogy merre vannak a kirakatok?hogy merre kell nézni...
    ha a rendszer felolvassa neki a látottakat akkor már nem is támaszkodhat a hallására ,mert megy neki a szöveg(pl utkereszteződésnél mit csnálhat?)

    A cél jó ,de lesz még mit rajta csiszolni...
  • atlagember #2
    Április 1.-én? Ez tréfa, vagy komoly?
    Ha egyébként valaki ilyent viselne, és elolvasna egy cikket, majd, segítséget kérne az úton való átmenetelhez, senki sem fog neki segíteni, mert nem hiszik el neki, hogy vak. (Bár láttam én már fehér bottal négysávos úttesten átszaladni embert.)
  • hopp #1
    na, ezt kéne belegyömöszölni egy szemüvegbe, akkor tényleg jó lenne :)