Berta Sándor

Háromdimenziós audiojáték vakoknak

Nekünk, egészséges embereknek talán fel sem tűnik, hogy mennyire magától értetődően használjuk egy játékban a kezünket vagy lépünk egy szimulátorban a gázpedálra, netán a fékre.

Ugyanezek a mozdulatok azonban a vakok és a gyengénlátók számára szinte lehetetlenek, lévén hogy nem látják a monitort, ezáltal a célpontot sem, ahogy a szimulátorban sem a versenypályát. Szerencsére azonban már a vakok és a gyengénlátók is részt vehetnek a 3D-s környezetekben folyó csatákban és versenyekben. A hét holland diák által kifejlesztett Demor nevű játék leginkább a korábbi Gotcha-ra hasonlít. A program a kikapcsolódáson kívül segít abban is, hogy a vakok könnyebben integrálódhassanak a társadalomba.

A 3D-s audiojáték a szoftveren kívül meglehetősen sok hardveres alkatrészből is áll. Mindenki, aki részt akar venni a játékban, kénytelen magával vinni egy zsákot benne a laptoppal és a feltelepített játékkal. Ezen kívül minden játékos kap egy GPS-modult is, amelynek a segítségével meg lehet határozni, illetve ki lehet számolni a játékban résztvevők pontos helyzetét.


A hardveres eszközök sorát az úgynevezett Head Tracker zárja, ami abban segít, hogy az adott játékos megtudja, az ellenfelei éppen melyik irányba néznek és hogy milyen irányba mozog a fejük. A GPS-modultól és a Head Trackertől származó adatokból valós idejű audiojeleket lehet létrehozni, amelyek abban segítenek a játékosoknak, hogy hol találhatók a Demorban a potenciális támadóik, eme csúnya szörnyek. Ezen a teremtményeknek az irányába való célzás és az esetleges megsemmisítésük joystickok segítségével lehetséges.


A fejlesztők weboldaláról letölthető néhány audiofájl, amelyek bepillantást nyújtanak a játékkörnyezetbe. A zenék kellően változatosak s ez újabb információt ad a játékosoknak. Így például, hogy ha az egyik résztvevő eltalálta az összes, a közelében lévő szörnyet, akkor a fenyegető dallamok átváltanak egy már szinte kellemes melódiává. Ezek után a játékosnak el kell indulnia valamelyik irányba, amíg újra egy még nem teljesített pályára ér.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Benedekco #5
    komoly lehet!
    én is szívesen kiróbálnék 1 ilyet
  • Flashy #3
    hat szerintem egyreszt jobb a semminel, masreszt azert nem lehet annyira unalmas. persze nem nekem, mert azert egy teljes vilag egesz mas.
  • Lacc #2
    Ha én vak lennék ez vajmi kevés kikapcsolódást nyújtana nekem, legalábbis most úgy tűnik... De legalább van nekik ilyen.