Gyurkity Péter

Leveleket törölt egy vírusirtó cég frissítése

Az elektronikus levelezés biztonságára felügyelő GFI alkalmazásának egyik legújabb frissítése - emberi mulasztás miatt - elektronikus levelek ezreit törölte a különböző belső hálózatokon.

A GFI - amely a Microsoft arany fokozatú partnere - ingyenes verzióváltással igyekszik kárpótolni ügyfeleit az általa okozott felfordulásért, ami az egyik hibás frissítés miatt következett be. A vállalat szerint a problémát az okozta, hogy az általuk is használt BitDefender nevű programban jelentős változásokat hajtottak végre, és a GFI nem fordított kellő figyelmet a változásokra. "Balszerencsés módon jelentős változások történtek a BitDefenderen belül, amelyekről mi nem értesültünk, így nem láthattuk előre a problémát. Sajnáljuk, hogy ilyen előfordulhatott - a következmények minket is teljesen váratlanul értek" - jelentette ki Angelica Micaleff-Trigona a GFI részéről.


A GFI programja több más cég víruskereső motorját támogatja

Elmondása szerint a GFI MailSecurity nevű frissítési mechanizmus a BitDefender frissítésének telepítését követően automatikusan hozzálátott a hálózaton található levelek törléséhez. A probléma észlelését követően a két vállalat visszavonta a frissítéseket, de így is több ezer elektronikus levél veszett oda. "Megfizettük a tanulópénzt. Ezentúl jobban odafigyelünk majd partnereink frissítéseire. Fontosnak tartjuk megjegyezni azonban, hogy más vállalatoknál nem fordult elő ilyen jellegű probléma" - jelentette ki a BitDefender képviselője.

Egyes források szerint a hiba egyértelműen emberi mulasztás miatt következett be, mivel a frissítést előzőleg nem tesztelték. "Meglepve vettük észre, hogy az előző napon beérkezett leveleket kivétel nélkül törölték. A GFI amerikai részlegének értékesítési igazgatója azonban még ennél is jobban meglepett minket, amikor elárulta, hogy a frissítést előzőleg nem tesztelték. Úgy látszik a tesztelést nagyvonalúan ránk bízták, tekintet nélkül arra, hogy ez milyen következményekkel jár. Nem vagyok benne biztos, hogy továbbra is igénybe kívánjuk-e venni a GFI szolgáltatását" - írta a ZDNet internetes híroldalnak küldött levelében Jeremy Whiteley, a Promarketing Gear vezérigazgatója.

A GFI tagadta, hogy elmulasztották volna tesztelni a frissítést, de biztosították a károsult vállalatokat, hogy ingyen hozzájuthatnak a biztonsági szoftver következő verziójához, amely két hónap múlva jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bret #6
    Erről csak az jut eszembe, hogy kb. két hónapja eccercsak a Skype megdöglött a gépemen, ráadásul az Outlook Beérkezőkből törlődtek a leveleim. Ez egyidőben történt. "Szerencsére" a Beérkezőben csak a fontos leveleimet tároltam. :(
    Van Linuxos router, NAV2005, de okát azóta sem tudom a tréfának.
    Van tippetek?
  • Cat #5
    A cikk szerint mindkét vállalat visszavonta termékét, azaz a gond itt nem a frissitéssel volt, hanem a két vállalat termékének összekapcsolodásából. A kép szerint a GFI külső viruskereső motorokat is tud használni, azaz szerintem nem vonható felelősségre a káros - és szerencsétlen - kombináció miatt, mivel önmagában nem jelentett problémát.
  • Orgi-CRPD #4
    JAvitsatok ki ha tevedek, de ha egy program a felhasznalot megkerulve torol, az virus. De a 'frissitest' megkozelithetjuk ugy is mint egy ferget, hisz a belso halon levo leveleket gyalulta le. Igaz szaporodni nem tud onmagaban, de a cikk nem szol arrol h a 'frissites' automatikusan toltodik e le. Ha irok egy programot, melyet e-mailben szetkuldok 'frissites' cimszoval alcazva es a program indulaskor kerdes nelkul letorol egy csomo levelet akkor nekem nem jar dutyi?
    -Orgi-
  • testerlnx #3
    "A GFI tagadta, hogy elmulasztották volna tesztelni a frissítést, de biztosították a károsult vállalatokat, hogy ingyen hozzájuthatnak a biztonsági szoftver következő verziójához, amely két hónap múlva jelenik meg."

    lol
  • testerlnx #2
    Jövünk már jövünk :) Öregem, hát ez az m$, csak a pénz számít... Biztos azért arany fokozatú partner, mert aranyért vett m$ licence-eket... Tessék ez lesz belőle ha vki arany fokozatú m$ partner által készített terméket akar használni!!!! :D

    ui.: remélem nem okoztam csalódást :)
  • archkoven #1
    Vajon hányan fognak lecsapni a "GFI - amely a Microsoft arany fokozatú partnere" szövegrészletre és vonnak le belőle messzemenő következtetéseket azzal a tudálékos agyukkal.