Gyurkity Péter

A VIA chipjeire építene olcsó PC-ket az nVidia

A cég nemcsak az Intel Atom processzoraihoz, de a VIA Nano chipekhez is elkészítené lapkakészletét, hogy saját platformja mindkét megoldás előnyeit kihasználja. A fejlesztés még idén elkészül.

Az nVidia részéről Drew Henry, az MCP-üzletágot felügyelő igazgató beszélt a tervekről. Kiemelte, hogy bár az Ion platformot már korábban bejelentették, és eddig azt gondolhattuk, hogy ez (a netbook szegmensben megszokott módon) elsősorban az Intel chipjeire épül majd, a vállalat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a VIA jól sikerült, ám kevésbé népszerű termékeit is felhasználják majd.

Maga az Ion platform tulajdonképpen egy olcsóbb GeForce grafikus vezérlő beemelését jelenti a netbookok körébe, amelynek révén megugrik azok multimédiás teljesítménye. A GeForce 9400M mellé DirectX 10 és CUDA-támogatás, DDR2/DDR3 memóriavezérlő, valamint egyéb fontos funkciók járnak, ez pedig igencsak jól jöhet azon gyártóknak, akik a nagyobb teljesítményt szeretnék kiemelni a fanyalgó, szájukat húzó felhasználók előtt. A VIA persze szívesen részt venne a hadműveletben, hiszen az nVidia ismertségére és népszerűségére támaszkodva végre nagyobb sikert érhetnek el.


A processzorgyártó számára az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a Nano chipekkel nem sikerült a kívánt népszerűségi szintet elérniük - ezek a fejlesztések bár puszta teljesítményben maguk mögött hagyják az Atom chipeket, az Intel azonban sokkal jobban ismert és megvan a lehetősége arra, hogy az ikermagos változatokkal gyorsan változtasson helyzeten (a VIA számára ez nem ilyen egyszerű). Az nVidia és a VIA már 2008 óta eleje egyeztetett a kérdésben, ám tavaly ősszel előbbi visszalépett, máig ismeretlen okok miatt.

A mostani megállapodás azt jelenti, hogy az év második felében sokkal több VIA-alapú netbook és egyéb hordozható megoldás bukkan majd fel a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #10
    na végre, és az amd is gyárt. Jó is, mert gáz lett volna intelt venni, a szaros kőkorszaki kazán chipsettel, meg a 0 videochippel, de lassan már lehet válogatni.
  • dez #9
    feltételül
  • dez #8
    "Az nVidia és a VIA már 2008 óta eleje egyeztetett a kérdésben, ám tavaly ősszel előbbi visszalépett, máig ismeretlen okok miatt."

    Szerintem tuti, hogy az Intel szabta ezt meg a Quick Path licencért cserébe... Nyugodtan kitellik tőlük, ők így játszanak. (És akárki akármit mond, az AMD messze nem ilyen arrogáns.)
  • kvp #7
    "Jól hangzik, állítólag a Via Nano veri az Atomot, ami nem semmi, tekintve a Via eddigi gagyizós előéletét."

    Az atomok egy modern techologiaval gyartott pentium mmx magot tartalmaznak. A via az intel core2solo-k versenytarsanak keszitette az uj nano-t. Egyertelmu, hogy erosebb lett az atomnal.
  • FlyingV #6
    Bith... :)

    szóval lenne egyszer az intel önmagában, egyszer az AMD egyesülve ugye az Atival, és végül a VIA+nV szövetség. Valószínűleg a GPGPU-k idejében (1-2 év múlva) így fog kinézni az a három platform, amelyek közül válogathatunk.


    Én a VIA-nak szurkolok, az nVidiának nem, szóval hajrá AMD, és hajrá intel!
  • Bith #5
    Mert ki a harmadik?
  • vasziszdasz #4
    Jól hangzik, állítólag a Via Nano veri az Atomot, ami nem semmi, tekintve a Via eddigi gagyizós előéletét.
  • gkalcso #3
    Na, összeborul a via meg az nvidia és kész is a triumvirátus.
  • Cefet #2
    Hajrá, hajrá!
    Én csipáznék egy ilyen kis Via-s masinát netes gépnek!
  • roliika #1
    CUDA kis gép lesz. :D