Gyurkity Péter

Csak telefonon lesz aktiválható az előre telepített Windows

A Microsoft tervei szerint az új aktiválási rendszerben az előre telepített operációs rendszereket újratelepítés esetén kizárólag telefonon keresztül aktiválhatjuk majd.

A változás eleinte a 20 legnagyobb PC-gyártó által leszállított konfigurációkon, az előre telepített Windows XP operációs rendszereket érinti, de a tervek szerint rövid időn belül számos más termékre is kiterjesztik az új rendszert. A vállalat szerint ily módon lelassíthatják a kalózmásolatok terjedését, és hatékonyabbá teszik az aktiválási rendszert. "A változás legfőbb célja a kalózmásolatok visszaszorítása. Tapasztalataink szerint ugyanis néhányan az előre telepített operációs rendszerek aktiválási kódjaival kereskednek, és több példányban értékesítik a már aktivált szoftvert" - jelentette ki a Microsoft egyik vezető beosztású tisztviselője.

Február 28-tól tehát a 20 legnagyobb PC-gyártó által értékesített konfigurációkon csak abban az esetben telepíthetjük újra az előre felinstallált Windows XP operációs rendszert, ha felhívjuk a Microsoft ügyfélszolgálatát. Az ügyfélszolgálat - amennyiben mindent rendben találnak - ezután megadja az újraaktiváláshoz szükséges kódot. Az illegális példányok számának csökkentése érdekében az érintett gyártóktól érkező konfigurációkon előre aktiválják a már telepített operációs rendszert.

Érdekességként említik, hogy a változásokat nagyszerűen összefoglalja az Aviran's Place weboldalon közzétett jegyzet, amelynek hitelességét a vállalat is megerősítette. "Az OEM kódokkal történő illegális üzletelést visszaszorítandó, a Microsoft beszünteti az interneten keresztül történő aktivációt. Amennyiben mégis megpróbáljuk a világhálón keresztül aktiválni a szoftvert, a varázsló arra utasít majd, hogy hívjuk fel a Microsoft ügyfélszolgálatát" - áll a jegyzetben. A vállalat szóvivője elmondta, hogy a könnyebb azonosítás érdekében felelnünk kell majd a vásárlásra vonatkozó kérdésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Robin Hood #68
    A cégek fizessenek csak, de itt a probléma at otthoni userekkel van, akik nem termelnek profitot ezekkel a cuccokkal, csak jáccani / tanulni szeretnének, és nem olyan free akármiket amiket egyesek javasolnak hogy "de falura az is jó", hanem azt amire szükségük van. Majd ha elmegy céghez dolgozni, az majd megveszi neki. Különben is jó a warez a kiadóknak, mert azt tanulod meg, később ha kell munkára azt veszed meg (vagy a clged). Aki linux / free cuccot tanul meg használni abból sose fognak pénzt látni a kiadók.
  • DOT #67
    Change user and press any key :)
  • mrzool #66
    " Az elmúlt héten kb. 5x szállt el az xp"

    Elárulod, hogy mit tettél vele? Elég gyilkos lehetsz...:)
  • Kapocs #65
    Nem látom a probléma okát!!!! Aki komplett gépet vesz, az megveszi a winfost is vele, tehát legális, csak az aktiválás szívós… Mellesleg ha egyszer már aktiváltál egy XP-t, van megoldás, hogy többet ne keljen, csak bizonyos dolgokat kell lementeni…
    Különösképpen nem izgat a M$ ténykedése. Olyan kis aranyos verziója van meg az XP-nek ami, nem kér se key-t se aktiválást, sőt még a SP is rajta van, még azzal se kel baszadni.
    A másik meg van egy kis progi: Ghost.exe. Lemeni az egész partíciót. Az elmúlt héten kb. 5x szállt el az xp, de nem izgatott különösen, mert 2 perc alatt visszaírtam képfájlból és fojtattam a munkám, ahol abbahagytam.
  • BiroAndras #64
    A megoldás rettenetesen egyszerű. Elő kell ásni egy régebbi verziót, ami t még nem kellett aktiválni, rátenni az SP2-t, meg esetleg a többi javítást, oszt kész. Kódot ugyan kér, de 2 perc alatt 1 tucatot lehet szerezni. Ez még vagy 1 évig biztos jó lesz, aztán valamikor lehet SP3, meg jön majd a Longhorn, ezekkel lehet majd gond. De majd feltörik azokat is...
  • mrzool #63
    Sajnos nincs egy rakás pénzem, ellenben tudom mire van szükségem, és ismerem az ingyenes / olcsó alternatívákat. Nem legális minden szoftverem, de nagy részük az - én is kapok pénzt a munkámért, szerintem a szoftverfejlesztők is megérdmelik.
  • Megamanó #62
    Ja, de ezt csak az otthoni júzerekre értem, a cégek igenis fizessenek. Akár többet is mint5 rugó
  • Megamanó #61
    Hy! Nemtom mér vagy ilyen legálpárti, biztos van egy rakás pénzed. Én még mindig fizetem a bankkölcsönt, amiből a számítógépet vettem, és semmi kedvem még ugyanennyit kifizetni a szoftverekre. Ha egyí Win max 5 rugó lenne, megvenném. És a többi szoftver is drága, nagyon sok hasznot akarnak rólunk lehúzni. Remélem nem voltam sértő.
  • htmm #60
    Ezzel a legalis wint hasznalo -elsosorban otthoni- usereket szivatjak meg. Aki meg warezol, annak meg ugyis mindegy, ahogy eddig is az volt...
  • mrzool #59
    Se a cégek, se az otthoni júzerek ne használjanak illegál vindózt. Ha pedig az MS így oldja meg, hát tegye, engem nem zavar.

    Persze a céges gépeken problémásnak tűnik, de én nem félek - maguk alatt vágnák a fát, ha teljesen megszüntetnék a corporate rendszert. Viszont erről jelenleg SEMMIT sem tudunk, tehát felesleges parázni rajta. Majd ha kiderül, hogy a céges gépek miatt is egyenként kell telefonálni, na akkor leszek ideges. De ismétlem: jelenleg semmi sem utal arra, hogy így lenne...

    Az pedig szerintem csúsztatás, hogy a százezres 3D-s szoftverekkel jössz. Nézzünk csak néhány általános használt cuccot: vírusirtó, nero, total commander, levelező-szoftver... Mindegyik 10 rugó környékén van. Akkor miért is fáj annyira egy 25 ezerbe kerülő xp?