Gyurkity Péter

Megtévesztő egyes GeForce 6800 kártyák neve

A felhasználók tapasztalatai szerint az MSI által gyártott egyes GeForce 6800 GT grafikus kártyák valójában GeForce 6800-as processzort tartalmaznak, így teljesítményük elmarad a várt szinttől.

A vásárlók panaszában - amely először a német TechPowerUp weboldalán jelent meg - azzal vádolják a vállalatot, hogy az általuk gyártott NVIDIA GeForce 6800 grafikus kártyák egy része tudatosan került 6800 GT néven a boltokba, és a vállalat célja minden bizonnyal a vásárlók megtévesztése volt. A különbség a laikusok számára nem jelentős, hiszen mindkét kártya a PCI Express x16 foglalatba illeszkedik, de míg a GeForce 6800 GT GPU 16 pixel, valamint 6 vertex futószalagot tartalmaz, kisebb társa mindössze 12 pixel, és 5 vertex egységet foglal magában, így teljesítménye elmarad a csúcskategóriás változattól.


Az egyelőre nem világos, hogy a megtévesztő névvel forgalomba került grafikus kártyák valóban az MSI termékei-e, vagy a pórul járt vásárlók egy profin kivitelezett csalás áldozatai. A TechPowerUp a bejelentéssel egy időben közölte, hogy a vásárlók bejelentései alapján kiderült, hogy egyéb gyártók - a Gigabyte Technology, illetve a PixelView - grafikus kártyái is a csomagoláson megjelölt eredmények alatt teljesítenek, így a jelenség nem csak az MSI termékeit érinti.


"Számos olyan GeForce 6800 GT grafikus kártya érkezett hozzánk, amelyek valójában 12 pixel, és 5 vertex futószalagot tartalmaznak. Ez némi meglepetést okozott, hiszen az MSI korábban mindig jó minőségű termékeket szállított. Természetesen egyetlen ilyen kártyát sem adtunk el vásárlóinknak" - idézi a weboldal a szintén német MIPS-Computer forgalmazó szóvivőjét.

Még sem az MSI, sem az Nvidia sajtórészlege nem kommentálta a hírt, az MSI Computer amerikai részlegének szóvivője azonban csodálkozásának adott hangot, és kijelentette, hogy fogalmuk sincs, mi történhetett a Németországban forgalomba került kártyákkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #35
    Szerintem nem az ASUS pakolja bele ezeket a cuccokba...
  • Dinosaur #34
    ASUS se annyi pixelt meg vertex-et rakott a 6800 GT-be mint amennyit más gyártó.
  • dez #33
    Ez persze csak az én véleményem, nem kell egyetérteni vele.
  • dez #32
    A Vavle-val 2 eset lehet: vagy tudott róla az ATI, hogy messze nem voltak még kész, vagy nem. Mindenesetre a Valve, és a híres főprogramozójuk szavahihetősége enyhén megkérdőjelezhető.

    Tudom, hogy a shaderekben volt gyenge az FX, nem mondtam mást, csak azt, hogy 16 bites módban már általában (akkori játékokkal) elviselhető volt. És legtöbb esetben nem látszott a különbség (az akkori egyszerűbb shaderekkel), főleg nem annyira, mint az ATI mutogatta. (Korábban a FarCry-ban igazábol nem emiatt voltak a bugok.)

    A csalásokat nem igazán követtem, de azt tapasztaltam, hogy az ATI-é volt kb. minden 2. lépés. És mintha ők kezdték volna valami játékkal, még jóval a 3Dmark előtt. Később persze kimagyarázták, hogy véletlen volt.

    "kártyagyártó hibája kit érdekel"

    Akkor meg nem tudom, minek vitázuk itt.

    Az SM3.0-ban nem csak az esetleges sebességnövelés az érdekes. És az NV 6-os sorozat ezen kívül is tud 1-2 "apróságot", ami által néhány új effektet lehet megvalósítani (lásd FarCry 1.2). (ATI-n most ilyen csak egy eléggé erőforrásigényes, trükkös techdemóban látható.) És világosan megmondták, hogy azért mondtak le ezekről, hogy többet keressenek a mostani generáción. (De az is lehet, hogy ez is csak szöveg, és próbálkoztak, de akkor még nem ment nekik. Remélhetőleg a köv. gen. már tudni fogja ezeket. Mert ugye ha csak NV tudja, akkor nem sok játék fogja kihasználni.)
  • acdc #31
    Pontosan tudom milyen kategoriák vannak.

    Arról,hogy a Valve késett mi köze az atinak persze adott kupont de arról nem ati tehetett.Doom is késett mégse nvidia tehet róla pedig ők nyomták a lét.Stalker is késik meg hosszasan lehetne sorolni de erről inkább játékfejlesztők tehetnek mintsem hardvergyártók.
    (Persze lehet kész van csak megvárják ki tejel többet és arra optimalizálják)

    Az fx pontosan a pixel és vertexshaderben volt gyenge.

    Ati kezdte részletezhetted volna.Segítek 3dmark csalással kezdte nvidia.

    kártyagyártó hibája kit érdekel.
    Ha fogok egy 6800nvidia vagy ati csippet ráragasztom egy nyákra és odadom valakinek persze semmit nem csinál akkor nem nvidia vagy ati tehet
    róla hanem én.

    Arról nem tehetek nem láttad.Pl. volt egy terem tele gépekkel. valami 3d vagy rajzfilm studio szerű és azt mondta az nvidia elnöke,hogy ezt az egészet belesüritettük az fx csipbe és hasonlók..

    Sm3.ról nem mondtam a mostani nvidiák rosszak sőt 600gt dicsértem is ez mégse 100000 és valszeg jobbak mint x700 szeria
    Sm3-szerintem előny lehet még (de egy kicsit hadd kössek bele

    "Ahogy az várható volt, az SM 3.0 nem javított a képminõségen, bármit is állítson az NVIDIA. Az, hogy a FarCry tapasztalatai más játékokban is megjelenik-e, idõvel megtudjuk.

    "Az NVIDIA és a Crytek bebizonyította, hogy az SM 3.0 gyorsabb, mint az SM 2.0, dacára annak, hogy az ATi az utóbbi pár hónapban folyamatosan ennek az ellenkezõjét állította. A FarCry-tesztek többségében az NVIDIA kártyái képesek voltak legyõzni ATi-s versenytársaikat. Különösen a GeForce 6800 GT teljesítménye volt igazán meggyõzõ, ami $399 dolláros árát is tekintve komoly érv a közvetlen versenytárs X800 Pro-val szemben."

    http://www.tomshardware.hu/graphic/04q3/040705/index.html


    "A sebességnövekedést ugyanis okozhatta más is ? például, hogy az SM 3.0-s kódot direkt az NV4x architektúrára optimalizálták"

    Mivel az nvidia kérte fel a crytek nevezetű céget,hogy csináljon az nvidiának egy techdemot ami szemlélteti a kártya képességeit és ez nagyon jól sikerült ezért mondta nekik csináljanak egy játékot és potovázik rendesen támogatás meg ubi soft stb..

    "A sebességnövekedést ugyanis okozhatta más is ? például, hogy az SM 3.0-s kódot direkt az NV4x architektúrára optimalizálták"

    nem én modom amúgy egyértelmű

    de sm3 ténleg jól jöhet még.
  • acdc #30
    Nem a méretével volt a baj hanem az elviselhetetlen zajával.Ráadásul úgy volt indokulatlanul hangos és magas fogyasztású ,hogy a teljesítményt nem tükrözte.
    Amúgy tudod mit legyen ez a leghangosabb hütő a világon de a világ jelenlegi leggyorsabb vga-jától valahogy jobban elmegy..

    Nem tudom milyen iróniát kellene éreznem...Nem állítottam,hogy nem lenne jó jelen pillanatban az nvidia csk azt,hogy gusztustalan és hazudik amúgy az intelt is gusztustalannak tartom de a chipszettjével és procijával elégedett vagyok (nem a reaktorból való van)

    Naiv? csaltak 3dmarkban tény,azt állította, hogy az ati driverei nem kapnak whql minősítést-én még nem talélkoztam olyan hivatalossal ami nem lenne az-hazudott nvidia igen tény,valamint azt is hogy
    nem kompatibilis a PCI Express szabvánnyal-szintén nem tudok olyan ati pci express kártyától ami nem menne pci expresses lapban- hazudtak igen tény.Ráadásúl olyan piti hazugság és alaptalan rágalom(irigység) ami rövid időn belül ki is derült és nagy beégés volt-ennyit tudnak

    Részemről befejeztem nem látom értelmét továbbra is gusztustalannak tartom az nvidiát valamint ati se szent.
  • dez #29
    "5600 közép 5800 felső
    9500 közép 9700 felső"

    Nem csak a három fő kategória létezik. Most nem szedegetem elő a belső felépítéseket, de a 9500 mindenképp erősebb, és a maga idején drágább is volt.

    "Most 6600gt tartóm "jó vételnek" (attól még gusztustalanok)"

    Látod, ez a "hívés". Az ATI-nak is vannak, voltak érdekes megmozdulásai. Most például a profit növelése érdekében lemondtak az SM3.0-ról, és miközben korábban ők is reklámozták, nekiálltak lényegtelennek beállítani. Korábban meg félrevezető képekkel "illusztrálták", hogy milyen rossz a 16 bites shader (mert abban elviselhetőbb shaderteljesítményt nyújtott az FX). Persze, tényleg nem volt túl jó az FX, de erre ők még rátettek egy lapáttal. Meg ez a Valve ügy... Úgy állították be, hogy már akkor megjelenik a játék, meg még jópár másik DX9-es játék, valójában már kint volt a köv. gen, mire tényleg megjelent (az meg szerintem egy nagy kamu, hogy azért csúszott, mert betörtek). És az akkori legkedveltebb játékok (nem = legújabbak) megfelelően futottak az FX-en is. Szóval ment a manipuláció szépen.

    "Alaptalanok voltak és az nvidia kezdte utánna jött az ati azzal a különbséggel,hogy ő valóságot közölt"

    Szerintem az ATI kezdte, mégpedig érdekes stílusban.

    "Tv kimenet homályosabb ezt ugye nem mondtad komolyan"

    Vazz, gyere el és nézd meg. Ez persze lehet a kártyagyártó hibája is, de az kit érdekel?

    "reklám... látnod kellett volna a videot...csodálkoztam.hogy nem perelték be a fogyasztó megtévesztése miatt.."

    Miről beszélsz?

    "Amugy arról is csináltak filmet mikor a mérnökök kifigurázzák magukat a 6800 hütése miatt elég durva de legalább öszinte"

    Azt láttam. Most az ATI is csinálhatna egy ilyet. Lásd #28.
  • tehen_m #28
    ati
    Ja rosz csúnya nv..milyen hűtést rakrá...
    VAlyon miért kell rá ekkora hűtő?


    "de ugye nem baj.hogy anno ti 4200 ati 9500 egy árban volt és ugye 9500 dx9 stb....
    Most 6600gt tartóm "jó vételnek" (attól még gusztustalanok)"

    Nem érzed az iróniát abban amit leírsz...Most ugyan ezt a helyzet...csak most az nv az ugymond fejlettebb technológia.

    "Alaptalanok voltak és az nvidia kezdte utánna jött az ati azzal a különbséggel,hogy ő valóságot közölt"

    Ne légy naiv.
  • acdc #27
    Miről beszélsz?
    "Meg még jó, hogy jóval gyorsabb a ATI 9500, mint az NV 5600, az első eggyel magasabb kategóriás kártya"

    5600 közép 5800 felső
    9500 közép 9700 felső

    "Ne legyél már ennyire elvakult hívő"

    mindig az általam vélt aktuális "legjobbat" veszem
    de ugye nem baj.hogy anno ti 4200 ati 9500 egy árban volt és ugye 9500 dx9 stb....
    Most 6600gt tartóm "jó vételnek" (attól még gusztustalanok)

    "Azok a vádak nem voltak teljesen alaptalanok, és ATI is csinált már hecc-vád-kampányt"

    Alaptalanok voltak és az nvidia kezdte utánna jött az ati azzal a különbséggel,hogy ő valóságot közölt

    500wattos táp ne szószerint értsd tény,hogy jobban melegszik és többet fogyaszt

    Tv kimenet homályosabb ezt ugye nem mondtad komolyan

    reklám... látnod kellett volna a videot...csodálkoztam.hogy nem perelték be a fogyasztó megtévesztése miatt..

    Amugy arról is csináltak filmet mikor a mérnökök kifigurázzák magukat a 6800 hütése miatt elég durva de legalább öszinte



  • Mice #26
    másodjára is csökkentett igen:)