Rónai György

NVIDIA-Sony fejlesztés a PS3 grafikus processzora

Az nVIDIA és a Sony bejelentette, hogy közösen fejlesztik a PS3 számára a grafikus processzort. Az együttműködés ugyan hatalmas piacot, és elismerést hozhat az nVIDIA-nak, ugyanakkor a Sony számára inkább technológiai szégyen, hiszen eddig úgy volt, hogy az új PlayStation konzol ezt a részét is maga fejleszti.

A konzolra a Sony általában a "következő generációs számítógépes szórakoztató rendszer" kifejezést használja, és a grafikus processzora az nVIDIA GeForce technológiáit és a Sony saját fejlesztéseit is tartalmazni fogja. Az együttműködésre több éves mindenre kiterjedő szerződést kötöttek, így az egyedi grafikus processzor sok más eszköz grafikai alapját is képezi majd.

Jen-Hsun Huang, az nVIDIA elnöke elmondta, hogy a két cég már az elmúlt két évben is szorosan együttműködött a fent említett rendszeren, tehát az nVIDIA a PS3 fejlesztésekkel párhuzamosan dolgozta ki az [idén megjelent] új GeForce GPU-ját is. A cég jelenleg az NV47, és NV50 kódnevű chipeken dolgozik, azonban az utóbbiról már felröppentek olyan pletykák is, hogy törölték az útitervből. Arról, hogy az új egyedi grafikus chip mennyire van készen architektúrálisan és funkcionálisan, egyelőre nem nyilatkozott a cég.


Jen-Hsun Huang, az nVIDIA elnöke

A grafikus processzort a Sony nagaszakiban található Fab2 gyárában és az OTSS (közös Sony-Toshiba tulajdonú) gyárában fogják gyártani. A Nagasaki Fab2 már 65 nm-es SOI technológiát alkalmaz, amelyet az IBM-el közösen fejlesztettek ki. A gyár várhatóan 15 ezer 300 mm-es ostyát gyárt le havonta.

A Sony egyedi grafikus alrendszerének, vagyis a New Graphics Synthesizer-nek a törlése egyben a cég saját problémáira, és a vezető grafikus processzor gyártók befolyására is jó példa. Az új grafikus processzorról a Sony először az "International Solid-State Circuits" konferencia keretében beszélt 2001 februárjában. A chip az akkori adatok szerint 0,18 mikronon készült volna, és 75 millió poligont, valamint 1,2-2,6 Gpixelt tudott volna másodpercenként feldolgozni 256 Mb chipre integrált memória segítségével. .


Most már biztosan Blu-Ray lemez lesz a PS3-ban

Noha a bejelentés anno 2001-ben még nagy vihart kavart, az Xbox 2 ATI VPU-jának, és annak 500 millió poligonos, valamint 4 Gpixeles teljesítményének fényében igencsak alulmaradt. Ráadásul ha az egyedi GPU hasonló lesz az asztali GeForce GPU-khoz, a programozóknak is jóval könnyebb dolguk lesz a játékprogramokat illetően. Ezáltal a jövőben egyszerűbb lesz majd a PC-XBOX2-PS3 közötti portolás, mivel lényegében mindkét konzol a PC-s grafikus chipek valamely leszármazottjára épül majd.

Természetesen ez felveti a kérdést, mireszint miként is lesz a PS3 kompatibilis az elődeivel, ugyanis egyelőre kétséges, hogy a Sony hogyan tudja ezt megvalósítani. Általában a konzolgyártók törekszenek a visszafelé kompatibilitásra, azonban ez nem minden esetben oldható meg. A Sony PlayStation 3 várhatóan 2006-ban indul útjára, nagyjából tehát 6 évvel a PS2 megjelenése, és 10 évvel az eredeti PS bemutatása után.

Az nVIDIA bevételeinek 20 %-a jelenleg is a konzol piacból származik, méghozzá az XBOX-ból, amiben a cég saját GPU-ja dolgozik. Az XBOX2 VPU feladatát azonban elhappolta az nVIDIA elől az ATI, tehát a cég számára most bizonyára igen jól fog jönni a Sonyval való együttműködés. A sajtóközlemény kiadásakor az nVIDIA részvénye 23,39 dollárt ért, tehát 1,67 dollárral, 7,69 %-kal drágult. Emelett azonban a Sony részvényei 0,37 dollárral estek, vagyis 1 %-kal, így most 36,38 dollárba kerülnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JayDee #13
    Blue Ray Lemez lesz a PS3-ban? Úristen! Hogy fogják azt másolni (-:. Bakker, már látom, hogy ez nem lesz itthon elterjedve. A GameCube 2-ben is ATI Grafikus Chip lesz! Bár, nekem nagyon mindegy.
  • Cvd #12
    Azért az hogy az ATI "elhappolta" az XBOX2 szerződést az nVidiától, finoman fogalmazva nem állja meg a helyét. Az XBOX bizniszben az MS keményen szivatta az nVidiát, meg a sokat csúszó és lassú FX széria gyengeségét is azzal magyarázták hogy sok erőforrást elvitt az XBOX-os fejlesztés. Utóbbi persze lehet magyarázkodás, de az első tény, úgyhogy az nVidia szerintem egyáltalán nem kapkodott annyira a folytatás után. Nem véletlen hogy az ATI is olyan szerződéssel ment bele amivel kikerülheti a korábbi gondokat.
  • vax #11
    Sega-t akarok! :) Sega lesz a nyerő. :)
  • CSOCSO #10
    GC2:)
  • Skynet #9
    Monnyuk ebben közrejátszik hogy a playstation ha technikailag nem is a legkimagaslóbb a konzolok között,minden másban viszont abszolút trónon van: Úgymint játékmennyiség,nagynevü játékok mennyisége.....És ez pont a konzol alapja...Minéltöbb nagynevü játék jöjjön ki rá...Míg GC-re és boxra van 4-5 durranás maximum addig ps-re haviszinten 1 jelenik meg legalább...:)
  • Vers #8
    az elméleted nem nagyon jött be az xbox gc esetén
  • Cat #7
    itt inkább az egyértelmű erővonalak érdekesek ((sony-nvidia vs. microsoft-ati), amelyek minden területen érződnek (pl. a microsoft ugy fejleszti a directxet hogy az ati belelát)
    a képlethez a többi szereplőt is szépen lehet társítani (sun, intel, ibm, dell stb.)

  • Macc #6
    Nagy valoszinuseggel az jar jobban, aki kesobb adja ki a konzoljat, mert hiszen 1 eve van jobbat osszehozni, mig a masik nem fog 2 evente ujat kiadni... De en elfogult vagyok, es a Sony-nak szurkolok. A MS-t ugy is ruhellem.
  • Jimmyke #5
    Amint kiadják az Xbox2-t szvsz megint előállnak valami új tervvel a ps-ék, mert jobbat akarnak az X2-nél, úgyhogy nagy valószínűséggel késni fog.
  • Borg #4
    Hát ha birtam követni az erről szóló hireket eddig, akkor 1 év is lehet a két konzol megjelenése között.
    Az XBOX2 már jövöre jön, míg a PS3 csak 2006-ban.