SG.hu

Straub Elek magas rangú állami kitüntetést kapott

Mádl Ferenc köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta Straub Eleknek, a Matáv Csoport elnök-vezérigazgatójának a hazai információs társadalom fejlődése, a magyarországi távközlés érdekében végzett, nemzetközileg is nagyra becsült, sokoldalú munkája elismeréseként.

Az ünnepélyes átadásra 2004. november 19-én - Straub Elek 60. születésnapján - került sor a Sándor Palota Tükör termében. Straub Elek és az általa irányított vállalatcsoport az elmúlt években több szakmai és társadalmi elismerésben részesült. 1999-ben Straub Elek megkapta az Év Menedzsere magyarországi díjat, 2000-ben pedig az Év Vezérigazgatója nemzetközi díjat. Straub Eleket 2003. májusában két évre a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökének választották meg. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémiától megkapta a Wahrmann Mór-érmet a magyarországi tudásalapú társadalom elősegítésért. Ez év áprilisában a "Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének I. osztályú Érdemkeresztje" kitüntetést adományozta Johannes Rau szövetségi elnök Straub Eleknek a német-magyar kapcsolatok erősítésében kifejtett tevékenységéért.


A vállalati sikerek közül kiemelkedő a Financial Times Globális Távközlési Díja, valamint a KHVM Innovációs Díja. 1998-ban a Matáv lett az Év Adományozásban Élenjáró Gazdasági Szervezete. Az Euromoney brit pénzügyi-kiadói csoport Central European című lapja 1999-ben a Matávnak ítélte az évtized közép-európai vállalata címet.1997-ben, 1998-ban és 1999-ben a BÉT a Matávot minősítette az év Legjobb Tőzsdei Kibocsátójának. A vállalat 2002-ben amerikai innovációs díjat kapott. 2004-ben másodszor lett a Matáv az Év vállalati adományozója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Picador #8
    Ez nem egyszeruen nevetseges, de botranyos is. Ezek után már Hernádi Zsolt (MOL) kell,hogy díjat kapjon...

    Érdekes, hogy Ha egy cég monopolhelyzetben kb. 1000%-os árréssel dolgozik és ebből adományoz valamicskét, akkor azért a cég vezetője kitűntetést kap. Gondolom, ha megvizsgálnánk, hogy ezen cég nagy része milyen kapcsolatokkal rendelekezik, szép kis összfonódásokat találnánk.

    Hofi megmondta: "Az a korrupció, amiből Téged kihagynak."

  • Zsoltika 007 #7
    Hallod ez ma magyarország. Sajnos
  • Zsoltika 007 #6
    Jaja
  • TeszteloPontHu #5
    Arafat kapott is anno.
  • valaé valaé ná #4
    Ó ha ez így lenne akkor a nem matávos területeken (invitel) már baromira fejlett lenne az ellátottság.
    De ott még szarabb helyzet.

  • duke #3
    Ez azert mar nevetseges.
    A matav mostmar lassan egy evtizede akadalyozza magyarorszagon az internet terjedeset miden eszkozzel,es ezert meg kituntetes is jar.
    Ez mar inkabb cinikus gunyolodas,hogy lassuk ok barmit megtehetnek.
    Ugyan mit erhetnek mar azok a kituntetesek amit egy matav,vagy igazgatoja is megkaphat.

    "a hazai információs társadalom fejlődése, a magyarországi távközlés érdekében végzett"
    Ez olyan mitha Oszamanak,vagy Bushnak bekenobeldijat adnanak.
  • TeszteloPontHu #2
    Kb. akkor szűnt meg a monopólium...
  • kicsizoz #1
    A díjak évjáratát tekintve látszik némi megtorpanás 2000 környákán.
    Lehet addigre telitődött a piac, és innentől a mobilé a főszerep?

    Talán kicsit lassan váltottak az internet irányába...