Rónai György

Újból öt éves garancia a Seagate merevlemezekre

A Seagate Technology bejelentette, hogy ezentúl 5 év garanciát vállal minden egyes PC, notebook, és szerver merevlemezére, amelyeket a saját csatornáin keresztül világszerte árusítanak.

2002 óta szinte mindegyik merevlemez gyártó csak csökkentette a termékeire vállalt garancia időtartamát. A legtöbb ma kapható merevlemezre ennek megfelelően 1 év garanciát vállalnak, ami viszont a legtöbb vásárlót bizalmatlanná teszi. 2002 után mindegyik gyártó arra hivatkozott, hogy nincs igény a vásárlók részéről a 3 év garanciára, ezért csökkentik azt. Szerintük a gyártási hibás merevlemezek úgyis az első évben meghibásodnak, amelyik pedig tovább bírja annál, annak úgysem lesz semmi baja.


2002-ben három nagy merevlemezgyártó is kilépett a piacról, nevezetesen az IBM, a Quantum, és a Fujitsu. Előbbi kettő eladta a részlegét a Hitachinak illetve a Maxtornak, de Fujitsun kívül a 90-es években több más cég is lehúzta a rolót, így például a Conner is. A rendkívüli ütemű technológiai fejlődés nagyon kiélezett konkurenciaharcokba taszította az ipart, és sokan nem tudtak, vagy nem is akartak megfelelni az elvárásoknak. Most azonban a Seagate bejelentése fordulatot jelenthet a merevlemezek történetében, mivel valószínűleg a többi gyártó sem akar kevesebbet nyújtani náluk.

Bill Watkins, a Seagate elnöke szerint a cég évek óta fejleszti a gyártósorait, a minőségellenőrzési folyamatait, mindamellett, hogy egyre újabb technológiákat vezet be, így mára elérkezettnek látják az időt, hogy nem kevesebb, mint 5 év garanciát vállaljanak minden termékükre. Ráadásul a cég visszamenőleg is 5 év garanciát vállal minden 2004. június 1-je után eladott merevlemezére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GABOR16 #3
    Király úgyis a múlthéten vettem egy 160GB-os Seagate winyót.
    Akkor most arra is 5-év garancia van?
  • Punkerwork #2
    :)))))))))
  • Szemi90 #1
    Szép-szép! De mit csinálok 4 év múlva egy 80GB-os winyóval? Belerakom a mobiltelefonba???