Gyurkity Péter

Kivonul az alsókategóriából az Itanium 2

Az Intel elnöke egy csütörtökön adott interjúban elismerte, hogy kudarcot vallott a vállalat korábbi elképzelése, miszerint az Itanium 2 processzorok a csúcskategóriás és alacsony költségű szerverekben egyaránt népszerűek lesznek.

Az Itanium - amely az Intel és a Hewlett-Packard közös fejlesztése - nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az alsó- és középkategóriás szerverek terén. "Az Itanium jól szerepelt a csúcskategóriás rendszerek között, de jóval kevésbé népszerű a középkategóriában. A processzor nem bizonyult életképesnek az alacsony költségű szerverek esetében" - jelentette ki Paul Otellini, aki a következő évben a vezérigazgatói posztot foglalja majd el.

Elmondása szerint a vállalat átszervezi az Itanium 2 eladásokat, és ezentúl kizárólag a csúcskategóriás, illetve az úgynevezett "mainstream" szerverekre fókuszálnak majd, amelyek fontos szerepet töltenek be a nagyvállalatoknál és a kutató intézeteknél. Hozzátette, hogy az alsó-, illetve a középkategóriás szerverek terén Itanium 2 helyét az a Xeon veszi át, amely eddig is jóval népszerűbbnek bizonyult. "A mainframe egyáltalán nem halott. Az Itanium processzorokkal idővel kizárólag erre a területre szeretnénk koncentrálni, és egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk a négynél több processzorral felszerelt rendszerekre" - fejtegette a vállalat terveit Otellini.

Bár az elnök nyilatkozata alapján úgy tűnik, hogy az Itanium processzorok hamarosan kivonulnak az alsókategóriás szerverek piacáról, Robert Manetta, a vállalat szóvivője tagadta, hogy erről lenne szó. Elmondása szerint a processzor sikeresen szerepelt az idei évben, és mintegy 60 százalékkal több Itanium szervert adtak el, mint egy évvel korábban - a sikeres szereplés után pedig nem valószínű, hogy a processzor kivonulna a piac fontos területeiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #2
    basszus, pedig már majdnem vehettünk itthonra is egy ilyen.. ilyen ... marhaságot!

    A 60% egyszerü volt, mivel tavaly (is) annyira keveset adtak el, hogy ezt megduplázni sem lett volna nagy kunszt :)
  • valaé valaé ná #1
    Kapituláció?