Berta Sándor

Jön az első szabadon másolható CD

Tizenhat ismert művész nemrég úgy döntött, hogy kiad egy olyan CD-t, amelyet bárki szabadon terjeszthet és csereberélhet akár az interneten is, anélkül, hogy az illetőnek bármilyen jogi következménytől tartania kellene.

Hamarosan megjelenik az első, a Creative Commons-licensz hatálya alá eső zenei CD. Az ügy érdekessége, hogy a 16 művész többsége a legnagyobb zenei kiadókkal áll szerződésben és hogy korábban pont ezek a kiadók indították a szerzői jogsértések miatti perek túlnyomó részét. A The Wired CD: Rip.Sample.Mash.Share nevet viselő albumot a Wired magazin szerkesztői állították össze. A Beastie Boys, David Byrne és más előadók dalait tartalmazó korongot az úgynevezett Creative Commons-licenc értelmében akár online is lehet majd másolni, a számokról remixek készíthetők és a dalok részletei is szabadon felhasználhatók.

A CD-t mellékelik a magazin novemberi számához is, és csak így 750 000 emberhez juthat el. Ezen kívül a David Byrne egyik közeljövőben megrendezett koncertjére kilátogatók is megkapják majd az albumot. A licensz névadója, a Creative Commons egyébként egy non-profit szervezet. Magát a licenszet Lawrence Lessig professzor, a Stanford Law School munkatársa dolgozta ki.

A Creative Commons-licensz sikere egyre nagyobb, ezt támasztja alá, hogy már több ország, köztük az Egyesült Államok, Finnország, Hollandia, Japán, Brazília is csatlakozott az elfogadásáról szóló megállapodáshoz. Bár a zenei kiadók többsége még mindig ódzkodik bármilyen alternatív értékesítési megoldástól, a példa is azt mutatja, hogy a jövőben nemcsak a fájlcserélő hálózatokkal, hanem ezzel a módszerrel is számolni kell.

Mindkét rendszer egy olyan lehetőség, amely biztosíthatja, hogy olyan előadók is ismertté váljanak, akiknek nincs pénze önmaguk reklámozására. A már ismert művészek is újabb rajongókat szerezhetnek maguknak és további CD-ket adhatnak el, ha felismerik az új licenszben és a fájlcserélő hálózatokban rejlő lehetőségeket. Chris Anderson, a Wired magazin főszerkesztője úgy véli, hogy a Creative Commons lehet az a kompromisszumos megoldás, ami az előadók és a zenekarok számára az olcsó, ugyanakkor legális megjelenési lehetőséget jelenti és a fájlcserélő hálózatok üzemeltetői is kapnak egy esélyt arra, hogy bebizonyítsák: az ilyen rendszerek a legális célokat is támogatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • joschy #9
    en ugy gondolom, hogy ennek nagyon itt volt az ideje :-) ahelyett, hogy tamadnak a zenekiadok a filecsereloket, inkabb azt kellene nezniuk, hogy hogyan lehet ezt a sajat hasznukra forditani. bar jelen kezdemenyezes inkabb max marketing celokat szolgalhat, azt ne felejtsuk azert el, hogy megteremtik azt a lehetoseget, hogy a kozonseg nyomja majd elore azokat a zeneszeket akik tetszenek nekik, es nem a kiadok valasztanak, hogy kivel kotnek szerzodest... ennek az lesz az elonye, hogy sokkal nagyobb esely lesz sokkal jobb zeneket alkotni :-) es nem mondhassa a kancsesz, hogy mer nincs zs aze nincs muzak :P
  • Mice #8
    ja, az oroszok tolják be őket énekelve hogy Nothing Really MATOrs
  • Laci #7
  • b #6
    kíváncsi vagyok a metalicska mikor ad ki egy ilyen cédét.
  • attila84 #5
    Abszolút pozitív kezdeményezés. Szerintem ez egy jó példa lehet a jövőre nézve.
  • Cyrus1984 #4
    LOL
  • Falconer #3
    Hát ezt más is átvehetné
  • [HUN]PAStheLoD #2
    mért is ne ? :P
  • Omegared #1
    beszarás
    Mi jön ezután? Oroszország mint NATO tag?