SG.hu

Iránnak nem tetszik az internetes szólásszabadság

[E-kereskedelem] Az iráni kormány az internet és weblogok segítségével megvalósuló kommunikáció befagyasztására törekszik. Ezek felszámolásával az utolsó olyan fórum is megszűnne az országban, melyen kifejezésre juthat a szólásszabadság - adta hírül a Human Rights Watch.

Iránban jó néhány polgári társadalmi aktivista juttatja célba üzenetét az internet segítségével. A Human Rights Watch bejelentése szerint az iráni hatóságok sorra tartóztatják le ezeket az aktivistákat és blog-írókat, hogy megakadályozzák a független nem-kormányzati szervezetek hálózatának további növekedését az országban. Joe Stork, a Human Rights Watch Közép-Kelet és Észak-Afrikáért felelős részlegének igazgatója elmondta, hogy az internet eleddig az iráni közönség elérésének, és az információközlésnek volt az eszköze, ám ilyen sok letartóztatott, illetve megfigyelés alatt tartott szerző mellett a többiek féltik saját biztonságukat.

A szeptember 7-én kezdődő letartóztatásokkal a kormány első alkalommal támadja a nem-kormányzati szervezetek közösségét. Az internettel kapcsolatos fogva tartások esetében a hatóságok jellemzően a közreműködő újságírókat célozzák meg, semmint azokat a neves politikai vezetőket, akik neve alatt a weboldalak futnak. Stork úr elmondta, hogy a társadalmi és kulturális ügyekkel foglalkozó aktivisták alapvető szabadságjogai esnek áldozatul azoknak a konzervatív vezetőknek, akik a társadalmat bírálóitól próbálják megtisztítani.

A fogva tartottakat ez idáig nem vádolták bűncselekménnyel. A bírói szervek a letartóztatásokat különbözőképp indokolták. Az okok között szerepelt "rendszer elleni propaganda, nemzetbiztonság veszélyeztetése, nyugtalanság szítása, és a szent hit megsértése". A bírói testület élén álló Shahrudi Ajatollah úgy nyilatkozott, hogy "ezeket az embereket erkölcsi bűntények miatt állítják bíróság elé." Nemat Ahmadi, egyes fogva tartott személyek védőjétől az ügyfeleivel való találkozást is megtagadták, azt állítván magánzárkában tartják őket. A Human Rights Watch felszólította az iráni hatóságokat a zaklatások befejezésére, valamint a letartóztatott aktivisták azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására - derül ki a szervezet honlapján közölt cikkből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Smitiz #2
    Mindig vannak, akik a XX.-ban vagy inkább a XIX.-ban akarnak élni és ott tartani embereket, csak nehogy minket is vissza rántsanak egy jó kis háborúval...
  • Punkerwork #1
    XXI. század "szép új világ" :(