Gyurkity Péter

Az EU ellenzi a ContentGuard felvásárlását

Egyes értesülések szerint az Európai Bizottság erős ellenkezéssel reagált a Microsoft és a Time Warner közös bejelentésére, miszerint a két cég felvásárolná a ContentGuard Holdingot.

A két óriáscég még az év elején kérte a bizottság engedélyét az amerikai tulajdonban lévő vállalat 50-50 százalékos arányban történő felvásárlására, a terv azonban már akkor is az európai illetékesek ellenkezését váltotta ki. Az Európai Bizottság az uniós fogyasztók védelmére hivatkozva akár meg is hiusíthatja a tranzakciót, ugyanis az említett cégek forgalmuk jelentős részét ez európai országokban bonyolítják, így a Bizottság a döntő befolyással bír az ügyben.

A ContentGuard a Xerox tulajdonában van, és elsősorban másolásvédelmi (DRM) technológiák kifejlesztésével foglalkozik. A Xerox óriási anyagi és technológiai háttere az elmúlt években megfelelő alapot biztosított a cég sikeres működéséhez. A ContentGuard által kifejlesztett technológiát számos óriáscég vásárolta meg - partnereik között fontos szerepet tölt be a Sony, amely a világ legnagyobb fogyasztói elektronikai vállalata, és maga is nagy számban állít elő digitális tartalmakat.

Amennyiben a Microsoft és a Time Warner felvásárolja a céget, a Xerox továbbra is igényt tartana a vállalat egy kisebb hányadára. A tranzakció azonban nagy valószínűséggel nem jöhet létre, ugyanis a bizottság szerint a ContentGuard felvásárlása révén egy kézben egyesülne az ágazat számos kulcsfontosságú része, és jelentős mértékben növekedne a Microsoft befolyása. Véleményük szerint ezzel a lépéssel a redmondi cég a piac egyéb területein is vezető pozíciót harcolna ki magának.

A bizottság négy hónapon át vizsgálódik az ügyben, és a végleges döntést várhatóan január 6-án hozzák majd nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!