Berta Sándor

Ötödször rendeztek mobiltelefon-dobó világbajnokságot

A nem mindennapi eseményt a finn kisvárosban, Savonlinnában rendezték meg - idén immár ötödik alkalommal. A készülékét korábban majdnem 75 méterre elhajító norvég versenyző volt a hétvégén lezajlott mobiltelefon-dobó világbajnokság esélyese.

A különös vetélkedést állítólag 5 esztendővel ezelőtt egy "sztrájkoló", vagyis önhatalmúlag a működését beszüntető mobiltelefon eldobása hívta életre. Vajon minek kell ahhoz történnie, hogy valaki teljes erővel a sarkába hajítsa a kedvenc mobiltelefonját? Talán megint az akkumulátor mondta be az unalmast? Vagy valakit éppen nem tudott elérni, pedig fontos ügyről volt szó? A mobiltelefon-dobó világbajnokság résztvevői már régóta nem kérdeznek maguktól ilyesmiket, nekik ugyanis éppen elég motiváció a részvételre az, hogy akár világbajnokok is lehetnek. A rendezvényt megszervező fordítással foglalkozó cég, a Fennolingua a világ minden tájáról kereken száz résztvevővel számolt, ami majdnem be is jött: a finn városban 90-en versenyeztek.


A verseny szabályai egyszerűek: minden induló csak egyetlen egyszer dobhatott. A saját készülékét ugyan bárki elhozhatja a rendezvényre, ám azzal versenyezni nem lehet, a szervezők ugyanis kereken 50 darab különböző modellt biztosítanak versenycélokra, a résztvevők ezek közül választhatják ki a nekik tetsző mobiltelefont. Minna Nousiainen, a verseny szervezője elmondta, hogy a készülékek életkora eléri az akár tíz évet is és tömegük különböző. Az 50 modell között megtalálhatók a napjaink csúcskategóriáját jelentő mobiltelefonok is. Persze minden készülék hibás, így senkinek sem kell félnie attól, hogy egy értékes darabot tesz tönkre verseny közben.

A világrekord egészen idén június 18-áig 66,72 méter volt, ilyen messzire dobott ugyanis egy Nokia 5110-est Petri Valta két évvel ezelőtt (most 69,44 méterrel csak harmadik lett). Ám június 18-a óta a norvég Tom Werner Buskum tartotta a világcsúcsot 74,75 méterrel. Érthető, hogy mivel ő is ott volt a versenyen, ő számított a viadal legfőbb esélyesének, azonban csak a hatodik helyet szerezte meg 65,33 méterrel. A klasszikus "távolra dobás" mellett volt egy külön verseny is junior versenyzők számára, melynél a korhatár 12 év. Szintén rendeztek egy úgynevezett szabadstílusú (Freestyle) versenyt is. Ennél a zsűri pontozta a a koreográfiát, a kinézetet és az esztétikát. Ezen kívül volt csapatversenyszám is, ahol háromfős csapatok mérkőztek meg egymással. A zsűri tagjai egyébként nagyon is komolyan vették a dolgukat, megtalálható volt köztük egy finn parlamenti képviselő és egy neves menedzsernő is.


Érdekesség, hogy meglepő módon különösen ellenállónak bizonyultak az eddigi versenyek során az elhajított készülékek. A tavalyi viadal során például mindössze három mobiltelefon ment csak tönkre. Az idei versenyt egyébként Ville Piippo nyerte 82,55 méterrel, messze megelőzve a második Jani Strenget, aki "csak" 74,59-et dobott.

Az ötlet mellesleg annyira megtetszett az MTV zenei televízió vezetőinek, hogy ennek alapján indítottak egy programot, amiben minden fiatal 100 dollárt kapott, ha vállalta, hogy áthajítja egy utcán a készülékét. Persze, akinek pár karcolással megúszta a telefonja, az boldog volt, míg akinek tönkre ment a készüléke, az szomorkodott és elmehetett venni egy új mobiltelefont a kézhez kapott 100 dollárból.

Végeredmény megtekintése

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #18
    Emléxem én a kislabdát általánosban kb 40méterre dobtam. :D
  • Cat #17
    menj el egyszer egy kézilabdameccsre, és kérdezd meg a sportoloktól hogy milyen messzire tudják dobni a labdát :> a kalapács amit megpörgetnek 7.5 kiló, azaz NAGYON nehéz (nőknél 4, a diszkosz 2, illetve 1 kiló)
  • ricsik #16
    ez fasság! hogy lehetne már eldobni egy telefont 80 méterre? Nem néztetek olimpiát? Kalapácsot és diszkoszt is elég necces eldobni olyan messzire profi sportolóknak. Namármost egy normális ember ilyenhez nem adja a nevét tehát csak amatőrök lehettek. Kalapácsnak nagyobb a súlya és meg lehet iszonyatosan lóbálni. Diszkosznak meg az alakja miatt repül olyan messzire. egy fos 2110 est SOHA nem lehet eldobni 80 méterre. :PPP
  • Benedekco #15
    előbb talán a cikket olvasnád el...
    "Persze minden készülék hibás..."
  • Yfel #14
    Ez a kommunikacios forradalom okozta stressz levezetese... jovore en is benevezek :o)

    Y
  • Mat #13
    HEHE! FUN
  • Sliders #12
    Azé, van aki még rászorulna, még egy régebbi telefonra is :) Nem dijjazom. Egyszerübb lenne kőhajító versenyt rendezni.
    Miért kell mindig csak zúzni. Ez egyfajta perverzitás :) De ez szubjektív
  • [HUN]PAStheLoD #11
    jihihihhi ... 7110 .. kinyitva .. csak úgy szeli a levegőt :D
  • rolika #10
    egy húzós munkahét után tuti megnyerném ...
  • Mr_Rob #9
    Jó ez, tetszik! :D
    Én a 2110-est választottam volna. Az antennájánál fogva marhanagyot lehet dobni vele! :)
    Én már teszteltem ;-)