Rónai György

Jönnek a passzív hűtésű GeForce 6800 kártyák

Eddig a passzív hűtés szinte kizárólag az ATI kártyák előnye volt, mostantól azonban a Gigabyte GeForce 6800 alapú videokártyákat is szerel hőcsöves hűtőbordával, ventilátor nélkül.

A GeForce 6800 chip a nagyobb nVIDIA testvéreivel ellentétben mindössze 39W-ot fogyaszt, ami lehetővé tette egy ilyen hűtés alkalmazását is. A Gigabyte Technology új, GV-N68128DH jelölésű kártyája a GeForce 6800 (nem GT és nem Ultra) grafikus processzorra, vagyis az NV40 12 futószalagos változatára épül. A kártyán 128 MB memória van, és ezeket is a nagyméretű hűtőborda hűsíti. A termetes borda miatt természetesen igencsak megnőtt a kártya súlya, és a közelében sem lehet semmilyen kártya vagy alaplapi alkatrész, de ehhez a passzív hűtést használók már hozzászokhattak a Zalman és egyéb hűtőbordák kapcsán.


Az nVIDIA még április közepén jelentette be a GeForce 6800 szériát, amelynek azóta 4 tagja jelent meg a boltokban. A GeForce 6800 Ultra, 6800 GT, 6800, és 6800 LE kártyák a renderelő futószalagok számában és órajelükben különböznek, valamint némelyikre mindössze sima DDR memória került a GDDR3 helyett. A szóban forgó 6800-as GPU-ban 12 futószalag van engedélyezve, míg az LE változatban csupán 8.

Az új kártyával a Gigabyte valószínűleg az eddigi leghalkabb megoldást alkotta meg a 6800-as családban, noha nem éppen csúcsteljesítményű megoldásról van szó. Az Akiba PC Hotline szerint a GV-N68128DH 380 dollár körüli áron kerül forgalomba Japánban, itthon tehát várhatóan 80 ezer forint felett is lehet az ára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #10
    Az enyim már passzív enyvvidía;))))
  • gz8 #9
    Kérdezd meg egy lakatos/marós ismerősödet :)
  • _Vegeta_ #8
    Nektek igen halk gepetek lehet, az en mostani gepem mint egy traktor. De amugy nemzavar, egyenlore kibirom. Egyebkent ez a kartya nem er meg 80hufot, bar ez csak szvsz. :)
  • Punkerwork #7
  • Macc #6
    Kicsit off, de nem tudtok olyan helyrol, ahol le tudnak gyartani hutobordat?
  • janos666 #5
    És sem szántam rá magam régen hogy gép mellett aludjak. Úgy voltam vele elég az ha nappal tölt. De miután egyszer égész este 3-4X hagosabban zúgtak a szomszédban és én mégis ugyanolyan hamar aludtam el lefekvés után és ki is aludtam magam. Aztán kipróbáltam géppel is és 2 perc fekvés után fel sem tűnik. Az autók amik fél prcenként járkálnak zárt ablak mellett is hangosabbak. (főleg kamion...)
  • Zoley #4
    Szerintem meg nem kellene gagyi gephazakat venni (<8-10KHUF), mert a normalisabbakban mar figyelnek erre is (nameg procihutonek is erdemes a "silent" jelu tipusok kozul valogatni), akkor meg mar csak hab a tortan, ha a videokartya gyartoja is figyel erre (halk venti vagy passziv hutes). Ha tenyleg jo hatasfoku, akkor remelem lehet majd itthon is kapni....
  • SoDI--- #3
    LOL!
    Megoldás, hogy lakjunk vonatsínek mellett :)
    Köszike.
  • bld #2
    sztem ha halkítani akarnánk akkor a rezgést lenne célszerű csökkenteni vagy vmilyen hangszigetelést rakni a gépházakba. Mondjuk h mi zajos az sztem teljesen relatív, ha kinyitom itthon az ablakot (ami nyáron valljuk be sok emberrel megesik) akkor az a minimális zaj amit a gép "termel" simán eltörpül az utca/tér/udvar..stb zaja mellett. Esetleg esténként lehet zavaró ha mondjuk berakod tölteni a gépedet és el akarsz aludni mellette...
  • Punker #1