Gyurkity Péter

Milliókba kerültek a Microsoft által elkövetett bakik

A Microsoft egyik vezetője az International Geographical Union kongresszuson a szoftveróriás által az elmúlt években elkövetett bakikról beszélt, amelyek hatalmas bevételtől fosztották meg a vállalatot.

Tom Edwards, a cég globális stratégiájáért felelős igazgató azokat a hibákat sorolta fel, amelyek megsértették egyes országok nemzeti önérzetét, vagy vallását, és amelyek számos esetben a cég egyes termékeinek betiltásához vezettek. Edwards elmondása szerint India 800 ezer pixeles térképének elkészítésekor például nyolc pixel nagyságú területet eltérő színezéssel jelöltek, hogy megkülönböztessék az országtól elszakadni kívánó kasmír területeket. A lépés az indiai kormány tiltakozását váltotta ki, és a Microsoft kénytelen volt visszahívni a Windows 95 operációs rendszer 200 ezer példányát.


A redmondi cég nem sokkal később Szaúd-Arábiával is szembekerült, miután egyik játékszoftverükben a Korán egyes részeit használták fel háttérdallamként. A vállalat ugyan hamarosan eltávolította a szóban forgó részeket, de a játék korábbi verzióját is forgalomban hagyta annak reményében, hogy a változtatás nem kelt majd feltűnést. A szaúdi kormányzat válaszul betiltotta a játék forgalmazását, és követelte, hogy a Microsoft nyilvánosan is kérjen bocsánatot a vallási érzelmek megsértése miatt.

A szoftveróriás a végletekig feszítette a húrt, amikor egy másik játékában muzulmán harcosokat jelenített meg, akik a keresztény szimbólumokat megsemmisítve a templomokat mecsetekké alakítják át. A Microsoft mindkét szoftvert kénytelen volt kivonni a forgalomból. A Windows XP spanyol nyelvű változata viszont a női szervezetek felháborodását váltotta ki számos országban, mivel a felhasználó nemének meghatározásánál a szerencsétlen fordítás következtében a "nő" helyett egy olyan kifejezés szerepelt, amely a legősibb mesterséget űző nőkre utal.

Edwards elmondta, hogy a további hibák elkerülése érdekében a vállalat alkalmazottait földrajzi kurzusok látogatására kötelezik. "Néhány munkatársunknak - bár kétségkívül gyors észjárásúak - ködös elképzelése van a világ többi részéről" - összegezte véleményét Edwards.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DOT #24
    Mint a Mitsubishi Pajero Spanyolhonban, és a Toyota MR2 Franciaországban, hm ? Bár azt nem tudom, a pajero tényleg "kis pöcs"-öt jelent-e, de az MR2 fransziásan kimondva valóban csaknem azonos a "merde" (szar) szóval. Hehe. Ennyit az odafigyelésről.
  • Piscator #23
    kommunista index híre:http://index.hu/tech/szoftver/msgix0825/
  • GABOR16 #22
    lol
  • dduma #21
    nememre gondoltam. :D sory
  • dduma #20
    Érdekes lehet, amikor a windows kérdezi a nevem és ott van hogy "férfi" , "kur*a"...
  • [HUN]PAStheLoD #19
    de attól még szép márványtömb :D
  • BlackRose #18
    "The real tiger is no match for the paper tiger"
    Fred Brooks

    nem értem miért hasonlítják a Microsoftot és termékeit mindég valami nemlétező ideális dologhoz. Mindenki téved igy a Microsoft is, valószinüleg mindenki elszédülne, ha kiszámítanák a Világ veszteségeit amit a mindennapi normális és nem éppen normális hibák okoznak, hiszem, hogy minden háború és minden terrorizmus meg számítogépvírus meg illegális adathasználas általi veszteséget sokszorossan túlszárnyalnának.

    P.S. Amerikában nem így néz ki a sirkő barátaim, ezért ne temessétek a Microsoftot, mert a "másvilágról" még vesuélyessebb lesz a konkurencia számára. :)
  • Piscator #17
    Talán dallamba rakták a szöveget, vagy pontatlan a szöveg, és van nekik is valami Énekeskönyvük.
  • [HUN]PAStheLoD #16
    A redmondi cég nem sokkal később Szaúd-Arábiával is szembekerült, miután egyik játékszoftverükben a Korán egyes részeit használták fel háttérdallamként.

    a koránban vannak dallamok is ? úgytudtam csak prózai /esetleg lírai/ részek :)
  • ollie #15
    Azok is követnek el hibákat. Pl a Coca-Cola bukott a 2 literes palack bevezetésével Spanyolországban, mert az átlagos hűtőbe nem fért el egy ekkora palack (régen volt már). Minden cég követ el hibákat...