Berta Sándor

Windows XP SP2 - ismét elhalasztva

Az egész ügy kezd szinte tragikomédiába fulladni, és már szinte megszámlálhatatlan, hogy hányadszor halasztotta el a Windows XP operációs rendszerhez kiadott 2-es szervizcsomag megjelentetését a Microsoft.

Minden bizonnyal a komédia a legtalálóbb kifejezés arra, ami az elmúlt hetekben és napokban történik az amerikai szoftveróriás háza táján. A szervizcsomagnak most keddre virradó éjszaka kellett volna megjelennie hivatalosan, feltéve, ha minden a tervek szerint alakul. De úgy tűnik, ismét valami közbejött...

Az SP2 azért nem jelenhetett meg most, mert a Microsoft elegendő időt akar biztosítani a vállalatok számára, hogy feltelepítsék a frissítés installálása ellen néhány nappal ezelőtt kiadott javítást. Mint ismeretes, ez a javítás gondoskodik arról, hogy az SP2-t a megjelenése után ne lehessen feltelepíteni, illetve amennyiben az automatikus frissítés be van állítva, maga a rendszer se tudja letölteni és felinstallálni az internetről.

A terv tehát változott, az elképzelések szerint szerdán csak a Windows XP Home Edition operációs rendszerek számára jelenik meg a 2-es szervizcsomag. Aki Windows XP Professional operációs rendszert használ, annak még legalább egy hetet várnia kell a frissítésre, ehhez az XP-változathoz ugyanis az SP2 csak augusztus 25-e után lesz letölthető.

A Microsoft egy, a vállalatokhoz eljuttatott e-mailben egyébként arra hivatkozik, hogy azért volt szükség az újbóli halasztásra, mert több cég is jelezte számukra, hogy több időre van szükségük az SP2 letöltése elleni javítás beszerzéséhez és installálásához. Eredetileg a második szervizcsomag minden XP-verzióhoz hétfőtől lett volna elérhető. A magánfelhasználóknak azt javasolja a cég, hogy aktiválják az automatikus frissítés funkciót, míg a vállalatoknak azt, hogy használják az olyan szolgáltatásokat, mint a Systems Management Server (SMS) vagy a Software Update Services (SUS).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RpPRO #38
    Sebaj, mire kijon a duke nukem forever, addigra sp2 lesz a gepemen.
  • dez #37
    (Hova tűnt innen jópár hozzászólás?)
  • Gabest #36
    "Egy rendszeresen frissített XP számára a Windows Update-en keresztül néhány tíz megabájtnyi az SP2..."

    80-90 megáról hallottam valamelyik microsoft-os levlistán.
  • Rockk #35
    tuzfal ide..tuzfal oda...sp 2 nem jelenik meg...longhorn csak 2007 utan..joval jelenik meg..microsoft felolem be veheti...mar anzira meg untam a kis xp-t hogy mar talismant hasznalok hoza..legalab joll nezen ki :D www.lighttek.com
  • Piscator #34
    Még egy kis kapcsolódó hír:
    Index?: Problémákat okoz az SP2
  • Piscator #33
    "Mivel ez a tűzfal csak a fele munkát végzi el, amit egy rendes tűzfal szoftvertől elvárhat bárki, ezért kijelenthetjük, hogy a Windows Tűzfal nem nyújt megbízható védelmet személyes adatainknak. A Microsoft azzal magyarázza ezt a korlátozottságot, hogy a trójai programok detektálása a vírusirtók dolga, "nincs köze" a tűzfalakhoz.
    Egy másik nagy probléma ezzel a tűzfallal, hogy egy egyszerű Windows API függvényhívással bármilyen programból kikapcsolható a felhasználó beleegyezése nélkül is, így aztán végképp értelmét veszti ez a szolgáltatás."


    Egyébknét örülnék, ha már kijönne a javítás.
    Remélem mire kijön, kevésbé vágja haza a gépek felét.
  • Piscator #32
    Milyen biztonságos a Windows Tűzfal?Sp2 után.
  • ricsip #31
    Csak aztán nehogy megint megjelenjen egy olyan trükkös vírus, ami az Automatic Update halasztásának hazudja magát, aztán jól befészkeli magát a rendszerbe, az updatet meg nem 2 hétre kapcsolja ki, hanem véglegesen :)
  • dez #30
    Ez nekünk ilyen egyszerű, de egy átlagusert, aki talán azt sem tudja, mi az a tűzfal, IP portok, stb., nem boldogít.
  • Frenzy #29
    Sajnos ez elég nagy gond, hogy sokan úgy írnak programot, ami csak Administrator accountról fut. Sok játék is ilyen. Játékoknál talán kevésbé gond, de egy vállalati környezetben nehezen vagy inkább sehogysem elfogadható egy program, ami csak GOD-mode-ban akar futni :-)