Gyurkity Péter

Az Apple a vásárlók félrevezetésével vádolja a Sonyt

Az Apple szerint a Sony félrevezette a vásárlókat, amikor azt állította, hogy 20 GB-os digitális lejátszóján 13 ezer számot tárulhatunk, szemben az iPod 10 ezres kapacitásával.

Az Apple érvelése szerint ugyanis a Sony lejátszója az ATRAC3 (Adaptive Transform Acoustic Coding for MiniDisc 3) formátumot használja, ami mindössze 48 kbit/sec tömörítési arányt tesz lehetővé, és ez messze elmarad az Apple által előnyben részesített AAC tömörítési eljárás 128 kbit/sec-es minőségétől. Az Apple szakemberei szerint azonos bitráta mellett a Sony lejátszójának kapacitása - a merevlemez méretének megfelelően - a 40 GB-os iPod felét éri el.

Greg Joswiak, az Apple marketing csoportjának alelnöke kijelentette, hogy az ATRAC3 eljárással betömörített számok meg sem közelítik a CD minőséget, ami azért is különös, mivel a Sony online zeneboltjában kizárólag 132 kbit/sec minőségű zeneszámokat tölthetünk le. "Nyilvánvaló, hogy az ATRAC3 legalább ilyen tömörítési arány mellett nyújt élvezhető minőséget, a Sony mégis inkább a lejátszó kapacitását hangsúlyozza. Szerintünk ez a vásárlók tudatos félrevezetése" - jelentette ki Joswiak.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy az Apple mindig is a CD minőségű számok alapján határozta meg az egyes lejátszók által nyújtott férőhelyet. Az első iPod megjelenésekor még ezen is túlmentek, és 160 kbit/sec minőségű MP3 számok alapján számolták ki a lejátszó kapacitását. Az AAC formátum bevezetésével a tömörítési arány lecsökkent 128 kbit/sec-re, de az iPod még így sem marad el jelentősen a CD-lemezek minőségétől.

"Ha eljátszanánk ugyanezt a trükköt és 64 kbit/sec-re csökkentenénk a tömörítési arányt, bátran állíthatnánk, hogy a 20 GB-os iPod egyszerre 10 ezer számot képes eltárolni. Elmehetnénk akár 16 kbit/sec-ig is, és akkor már 40 ezer számot menthetnénk el egyetlen lejátszón" - mondta Joswiak. "Jelentős előnyben vagyunk etélytársainkhoz képest, akik mostanra felismerték, hogy a jelenlegi helyzetet nem tudják egykönnyen megváltoztatni. Valószínűleg ez a felismerés vált ki ilyen elkeseredett lépéseket."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #23
    Szerintem meg ha az eredeti forrás max cd formátumú hanganyag (16bit 41kHz) akkor csoda lenne ha kódolás, tömörités váltás után ugyan úgy pláne jobban szólna. Zseb hifi kategóriánál maradva azt tudom, hogy
    1. egy új számról készült frissen letöltött mp3 (min128as)sokkal jobban szól a barátosnőm vadiúj diszkmenjén mint egy 15 éves átlagos cd. Ennyit javultak a hangstúdiók!
    2. ua mp3 fájl a gépem ezeréves hangkártyáján hallgathatatlan, a cd meg úgy szól ahogy.

    Persze egy hájend kategóriájú házimozi rendszer más tészta, de a cikk sem arról szól!
  • dez #22
    Ha veszteségmentes, akkor miért van különbség a különböző bitráták között? :)
  • dez #21
    Szerintem is meg lehet meghallani, nagyon is. Ez egyfajta zaj, amit nehéz megfogalmazni. 256kbps-nél ugyanúgy megvan. 128kbps már hallgathatatlan. Kellene néha normális CD-t is hallgatni... (Komolyabb hangcuccon ennél sokkal kisebb dolgok is kijönnek, pl. DAC és DAC közötti különbségek (illetve ez még nem olyan kis különbség), stb. )
  • Dzson #20
    Miért hazudott volna a sony, tajfunka? Ha hülyeségek beírásán kívül elgondolkoznál a cikk tartalmán, akkor rájönnél, hogy a sony gyűlöleteden kívül semmi sem szól itt a hazugságról. Csak az apple kesereg hogy senki sem veszi az i-podot (én sem tenném).

    Kiváncsi vagyok, ki hasonlított már össze 64kpbs-es atrac3-mat és egy 128kbps-es mp3-t, persze ugyanannál a számnál. Hordozható lejátszóknál sok értelme nincs amúgy, mivel a zajos belvárosban vagy kocogás, bringázás közben úgysem feltünő, pláne a kis, közepes hangerőnél már eleve 5-10%-os torzítású füldugókkal.
  • Tetsuo #19
    Igazat szóltál tezsvér! :)
    SzVSz hordozható eszközökön még Lmegy a min 192kbps MP3, de otthoni zenehallgatásra nem jó.
    Sok embernek megfájdul tőle a feje (pl nekem), ill télleg simán kihallani. Szerintem mindenki meghallja a különbséget, ha jó a cucc.
    A Reflex nem minőség (bár nekem még szarabb van), de azon is hallani!
  • Mage #18
    Ezt a csepeli fejhallgatót nyúzom: http://shop.personal-home-page.com/?Mode=electronics&SortBy=%2Bsalesrank&Search=Sennheiser+Hd600+Traditional+Over+Ear+Open+Dynamic+Hi+Fi+Professional+Stereo+Headphones

    Ha legközelebb vásárolsz, nézz körül a JMLab hangfalak, és mondjuk a Naim erősítők között. Igazi hangfalak mellé nem kell külön mélynyomó.
  • Mice #17
    ócckúl=?

    biztos azért mert keveset mozdulok ki itthonról és kommunikálok másokkal azért nem értek semmit, de léci adj már egy szótárat magadhoz mert gebedjek meg ha értem mit takar ez :)

    disces és vinyós playerek - lehet hogy olcsók, de még a 90mm-es is bazi nagy (nem vágható zsebre) és sokat zabálnak. Az én szememben már eljárt felettük az idő én a szilárdtest híve vagyok:)
  • Mice #16
    a 256 K-ról nem tok nyilatkozni, de a 192-t eddig nem tudtam úgy beállítani hogy szépen szóljon
  • pafi #15
    Az AAC veszteségmentes tömörítés, ezért 160k-val is üti a 256-os MP3-at.
  • tajfun #14
    Aha... biztos a te csepeli hifiden marha nagy a kulonbseg, az 500-as Reflex hangladan, erositovel meg semmi. Nem kell a sznob duma.