Gyurkity Péter

Egy ékszerészcég szerint hamisítványokat értékesít az eBay

A Tiffany & Co. amerikai ékszerészcég keresetet nyújtott be az eBay ellen, azzal vádolva az internetes árveréseket lebonyolító céget, hogy az nem akadályozta meg a hamis ékszerek értékesítését.

A Tiffany szóvivője a kereset benyújtását követően elmondta, hogy felmérésük szerint az eBay oldalán értékesített "Tiffany" ékszerek 73 százaléka hamisítvány. "Ők ebből is hasznot hajtanak, míg a vásárlókat becsapják és tönkreteszik a Tiffany hírnevét. A kérdés már csak az, hogy kinek kellene megakadályoznia mindezt" - fejtette ki véleményét az eBay tevékenységéről James Swire, a Tiffany jogi képviselője.

Az eBay szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy mindent megtesznek a hamis termékek árusítása ellen. "Nagyon komolyan vesszük a problémát, pontosan ezért állunk szoros kapcsolatban több ezer védjegy tulajdonosával. Az általunk kínált VeRO program kifejezetten a hamisítványok kiszűrésére irányul" - nyilatkozta Hani Durzy. Hozzáfűzte, hogy egyelőre nem nyilatkozik a Tiffany keresetéről, hiszen az eBay képviselői még nem látták a beadványt.

A Tiffany azt szeretné elérni, hogy az eBay lépjen fel a hamisítványok értékesítése ellen, és számoljon be a hamisított Tiffany termékek eladása során szerzett nyereségéről, vagy fizessen 1 millió dollár kártérítést minden hamis ékszer után. "Már jó ideje kapcsolatban állunk az eBay embereivel. Tavaly például megtagadták, hogy ők maguk ellenőrizzék az árverésre kerülő termékek eredetét, és azt ajánlották, hogy ezt mi tegyük meg a VeRO programon keresztül" - jelentette ki Swire. Elmondása szerint a Tiffany két alkalmazottja egy év alatt összesen 19 000 hamisítvány árverését akadályozta meg, és az általuk megvásárolt ékszerek mindössze 5 százaléka bizonyult valódi Tiffany terméknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    bizsu-bazár .. loál