Berta Sándor

Először vezet toplistát egy másolásvédett zenei CD

Az elemzők szerint mindez azt jelentheti, hogy ennek az albumnak az eladási sikerein felbuzdulva a BMG és a többi kiadó is hamarosan megkezdi a másolásvédelemmel ellátott zenei CD-k kiadását.

A Nielsen Soundscan cég szerint először végzett egy zenei toplista élén egy másolásvédelemmel ellátott zenei CD. Érdekesség, hogy az album annak ellenére szerepel ilyen jól, hogy a kiadó külön feltüntette rajta: másolásvédett korongról van szó, mindez azonban úgy tűnik, egyáltalán nem zavarja a felhasználókat. Jelenleg csupán elvétve találhatók ilyen korongok az amerikai zenei piacon. A Gartner elemzője, Mike McGuire szerint elméletileg most már a többi másolásvédett CD számára is könnyebb lesz a siker elérése.


Az ominózus mű egyébként a Velvet Revolver nevű együttes albuma, amelynek tartalmát nem lehet számítógépre menteni, hanem külön található rajta egy Windows Média Formátumban lévő adatsáv is. Utóbbi biztosítja, hogy a CD-t bárki meghallgathassa a számítógépében is, illetve, hogy akár egy hordozható multimédiás lejátszóra is áttölthesse.

Csupán egyetlen szépséghibája van ennek a megoldásnak: az amerikában milliószámra eladott, piacvezető Apple iPod nevű készüléken nem lehet lejátszani a védett Windows Média Formátumú fájlokat. A Velvet Revolver CD-jének másolásvédelmét tervező Sunncomm cég véleménye szerint nem beszélhetünk nagy problémáról, hiszen ez a gond csupán a felhasználók egy százalékát érinti. Sajnos, mivel az Apple vezetője, Steve Jobs kategórikusan elzárkózik attól, hogy a készüléket más médiaformátumok támogatására is képessé tegyék, így kénytelen lesz a Sunncomm módosítani a másolásvédelmén, és az változat állítólag már támogatni fogja az Apple lejátszóját is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Piscator #23
    Ahh, kösz!
    Sajnos nem tudtam.
  • Pheel #22
    Ez a zenekar a Guns&Roses Axl Rose nélkül, új énekessel.
  • Piscator #21
    "Hatch konzervatív mormon, a pornográfia esküdt ellensége, aki tavaly olyan ötlettel is előállt, hogy a jogtulajdonosoknak lehetővé kéne tenni, hogy a távolból tegyék tönkre a fájlcserélők gépeit."

    Ez egy mekkora faszláma, mondták már?
  • Piscator #20
    amúgy most hallok elöször erről a nagyon híres, kelendő zenekarról. És remélem utoljára!
  • Piscator #19
    http://index.hu/tech/jog/torv040618/
    Öregem, a liberalizmus őshazája,,, de kérdés kinek szabad mindent.
    Ez nagyon durva, betiltani a videót!!!!
    Azért mert pár műsztár, meg a kiadóik, producereik hadd villogjanak a beachi házukban.
    Szarrá keresik magukat... a fél emberiség meg éhezik...minden követ megmozgatnak az érdekeikért.

    Tényleg nem áprilisi tréfa, vicc?
  • k0zi #17
    Jó hogy szólsz, ezután már HiFi-vel se lehet majd lejátszani :D Megveheted, de semmiben nem játszhatod le nehogy sérüljenek szegény kiadó... akarom mondani pénzéhes ügynök... jajj ez a sok alváshiány, szóval szegény zenészek jogai ne sérüljenek :D
    Amit le lehet játszani azt le lehet menteni :)
    Egyszerűen a felvételt átállítod What U Hear-re :P Kábeldugdosás nélkül :)
    Csodás dolog ez a PC, láma kiadók
  • NEXUS6 #16
    Egy kecske nem csinál nyarat!
  • Pheel #13
    ▄▓▀▀ ▀████▓▄█▓▓▓███▓█▓▀▀▀ TEAM RNS PRESENTS ▄■ ▐█▄▓██
    ▀ ▀██░▐██▀▀ ▐█▄ ▄██▌ ▄██▌░█▌
    ▀ ▄▄ ▀█▄▀██▄▄████▌ARTIST: Velvet Revolver ▐████▄███▀▄█▀ ▄▄
    ▄██▌ ▀▓▄▀██▄▀▀▀ ▀▀▀▄██▀▄▓▀ ▐██▄
    █████▄ ▐█▌▐███▄ TITLE: Contraband ▄███▌▐█▌ ▄█████
    ███████▄▄▄▓░ ▓█████ ██████▄░▓▄▄▄███████
    ▀█████▓▄▄▄█▐▓█████▌ LABEL: BMG ▐█████▓▌█▄▄▄▓█████▀
    ▀▀████▀▀▄██████▀ ▀██████▄▀▀████▀▀
    ▄▄▀▀ ▄██████▀ RIPPER: Team RNS ▀██████▄
    ▄ ▀ ▄██████▀ ▀██████▄
    ▄█▓▀ ▄██████▀ ▀██████▄
    ██▌ ▐██████▌ ▐██████▌
    ▀██▄ ▐██████ 230kbps avg - Rock ▐▓█████▌
    ▀██▄ ▀█████▌ 1hr 0min total-104.2mb ██████▀
    ▄▄▀▀███▄▄▀▀███▄ ███▓▀▀
    █▓ ▀▀██▄ ▀██▄ RELEASE DATE: 2004-06-08 ██▀
    ▀▓▄ ▐██▌ ▐██▓▄ RIP DATE: 2004-06-01 ▄██▌
  • Tetsuo #8
    Minden AudioCD-t le lehet másolni. Simán.
  • Yossarian #6
    Emberek! Halgassatok ilyen revolver izét, mer jó a másolásvédelme... beszarás...