SG.hu·

Videokamerák ellenőrzik a kínai internet-kávézókat

Kínában ismét kiderült: Janus-arcú a szabadság. A kínai hatóságok elrendelték, hogy szereljenek fel videokamerákat Shanghaj nyilvános helyein, illetve lássák el ellenőrző-figyelő szoftverekkel az internet-kávézókat.

Jelenleg már minden ilyen shanghaji vendéglátóipari helyet felszereltek videokamerákkal, így most a többi nyilvános hely kerül sorra. A telepítendő új szoftverek pedig minden egyes felhasználótól személyes adatokat fognak kérni, ezek megadásához köti majd az internet használatát. Természetesen magát a világhálón való szörfölést is ellenőrzi majd egy rendszer. Azoknak a külföldieknek, akik használni szeretnék valamelyik kávézóban az internetet még az útlevélszámukat is meg kell adniuk.


A Shanghai Daily nevű helyi lap tudósítása szerint a kulturális, a rádió-, a film- és a televízió-felügyeleti adminisztráció (gyakorlatilag a mi ORTT-nkkel megegyező szervezet) iránymutatásai szerint megakadályozzák bármely olyan weboldalt megtekintését, amelyet az állam korábban betiltott vagy tiltottnak minősített. Továbbá a 16 évesnél fiatalabb kínaiak nem látogathatják az internet-kávézókat.

Az ellenőrző-szoftver, amelynek a kifejlesztése kereken hétmillió jüanba, vagyis 716 ezer euróba került, a projektet vezető szakember, Yu Wenchang szerint Shanghaj összes, 1325 internet-kávézóját és azok 110 ezer számítógépét képes felügyelni és azonnal jelzi az illegális tevékenységeket.

Kínában kereken 70 millióan használják az internetet, a kínai kormány ugyanakkor szeretné megakadályozni, hogy az állampolgárok idegen ideológiákkal vagy a kormányt és a vezetőket kritizáló hírekkel találkozzanak a világhálón. A közelmúltban már számos felhasználót le is tartóztattak, akik az interneten kritizálni merészelték a kínai vezetőket és a kínai kormányt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Pepito2004. 04. 25.. 20:19||#31
Egyebkent a magyar helyesiras szerint "Sanghaj" a varos becsuletes neve. A vilagszerte egyre jobban elterjedo "Pinyin" latin betus atiras szerint "Shanghai".


Ja, valami a kamerakrol. A mi irodaepuletunkben minden be van kamerazva. Fogtak is nehany tolvajt. 😊

Nem gondolom, hogy a kamera onmagaban a szabadsag ellensege lenne. Az, hogy ki mire hasznalja a felveteleket, csak az minositheti a rendszert.

De ugye lattatok az Egeszseges erotika cimu filmet!!! No kozelitsunk innen.
© Pepito2004. 04. 25.. 20:10||#30
Azt gondolom, Kina pillanatnyilag a legkapitalistabb orszag a vilagon. Bar meg sokfele nem jartam.....

Itt csak egyetlen dolgot adnak ingyen, azt is csak nehany napja, es az a HIV test.

A kommunizmus itt nem eszme, hanem eszkoz. Es ez - valljuk be - azert nagy kulonbseg.
© sniper2004. 04. 25.. 10:25||#29
Mas orszagok nehany evtizeddel ezelott a sajat allampolgaraikat tuzeltek el, es ma civilizaltnak nevezik oket.
© CAD2004. 04. 24.. 21:31||#27
Nem erted a lenyeget... te is figyeled a netet, aki netezik mindenki figyeli a netet, ezen mi a meglepo, vagy az 1984?

Itt csak annyi a kulonbseg, hogy ha valaki szart kever - es sok es nagy szart - akkor lehet, hogy fel is figyelnek ra... es ez jol is van igy.


De az vagy, mert az utcakon is vannak kamerak... csak a legtobben ezt pozitivan itelik meg, csak azok nem akik valamit takarni akarnak.
© Piscator2004. 04. 24.. 16:14||#26
Na ez így tök örvendetes a XXI. században.
De legalább már tervbe van véve.
Mégegyszer emlékeztetõnek: olyan országról van szó, ami néhány évtizeddel ezelõtt tankokkal hajtott a tüntetõ diákok közé.

Piscator
© Piscator2004. 04. 24.. 16:08||#25
"Kínában kereken 70 millióan használják az internetet, a kínai kormány ugyanakkor szeretné megakadályozni, hogy az állampolgárok idegen ideológiákkal vagy a kormányt és a vezetõket kritizáló hírekkel találkozzanak a világhálón. A közelmúltban már számos felhasználót le is tartóztattak, akik az interneten kritizálni merészelték a kínai vezetõket és a kínai kormányt."
Sztálinista önkényuralom.
© Piscator2004. 04. 24.. 16:07||#24
A jó édes k...at.
ROHADT KOMMUNISTÁK!
Hogy nem ezt az Ázsiát rohanja le amerika.
Kínában, (é)Koreában, sárba tiporják az emberi jogokat, sokkal jobban, mint az olajos közel-keleten.
Rohadt szemetek.
© Axon2004. 04. 24.. 11:41||#23
"bolod" még úgysem voltam :-)
és még mielõtt elmélyednék önön butaságom tengerében megjegyzem, hogy ezt nem az ujjamból ráztam ki.
A közönséges közszolgálati tv csatorna esti híradójában volt errõl szó. Nevezetesen simán belemondták a szemünkbe a tényeket. Még mondhatni "korrektek" is voltak. Ezeután egy szavunk sem lehet, hogy titokban megfigyelnek, simán bemondták a híradóban. Pontos részletekrõl nem volt szó, csak létrejött az ügyosztály ami a megfigyeléssel foglalokzik. Gondolom azt mindig az aktuális politikai elit dönti el mi számít éppen "nemkívánatos" anyagnak/témának/nézetnek/személynek stb.
szóval nem paranoiás (vagy esetleg "bolod") vagyok csak szimplán tv-t nézek.
© CAD2004. 04. 24.. 02:38||#22
Hehe axon, nem paras vagy hanem bolod.

Nana, hogy figyelik a netet, te is figyeled ember 😊 ... masreszt meg francnak kell a szaros nicked, vannak ettol sokkal korektebb modszerek...

Ez nem para hanem butasag, sott...


Hm kina egy csatornan megy kifele? Akkor ott legalabb nincsenek routing problemak ;>
© Pepito2004. 04. 23.. 18:51||#19
Eloszor tenyleg egyformanak tunnek, de harom honap utan ez megvaltozik. Ok meg a kulfoldieket talaljak mind egyformanak. Az agyunknak kell raalni a dologra. Emlekszem az evfolyamunkon volt vagy negy vietnami csavo. Azok mind egyformak voltak, de tenyleg!

"Kínában ismét kiderült: Janus-arcú a szabadság." Ez eleg sommas osszegzese annak, ami itt van. No most nem sorolom fel, hogy mely oldalakat nem lehet elerni, es hogyan viselkedik a rendszer. Mindedesetre meglepeteseket okoz gyakran.
De nem is ez a legnagyobb baj. A problema ott van, hogy a nagy igyekezetukben a fiuk minden szart osszekevernek a DNS rendszerben, hogy hatekonyabban szurhessenek, de a hozzanemertes miatt rendszeresen meghal a DNS szolgaltatas Kinaban orakra. Kinanak logikailag egyetlen csatornaja van a vilagra, es azt szurik. Minden elmegy eloszor egy Peking melletti bunkerbe, ahol megcsocsaljak.
Csak egy peldat azert megis mondok... Van ugy, hogy egy oldalt megtalalok a Google-ban, megnyitom, lapozok harmat, negyet, azutan elvagtak. Nincs tovabb. Esetleg masnap, amire valaki human eldonti, ha eldonti, hogy megis mehet a dolog.

Es a dolgot feljesztik, folyamatosan.

A kameras dolog, pedik annak a kovetkezmenye, hogy egy eve leegett egy egyetemi szamgepterem es meghaltak sokan. Azota komolyabban veszik a mindenfele eloirasokat - egyaltalan vannak eloirasok - es mostmar van, akit le lehet csukni legalisan, nem csak ugy kijeloleses alapon. Es ez tenyleg pozitiv valtozas.
Csak egy sidenote: Kinaban az elektromos halozat olyan, mint 50 evvel ezelott lehetett egy alfoldi tanyakozpontban. Legvezetekek, megprokolodott aljzatok...