Spencer

NV40 és R420 típusjelzések és debütálási időpontok

Ahogy egyre közeledik a két legnagyobb grafikuschip fejlesztő cég újgenerációs termékeinek bemutatkozása, úgy egyre több információ lát napvilágot ezen újdonságokkal kapcsolatban, így most már ismeretes a sokak által várva várt termékek debütálási időpontja, valamint típusjelzése is.

Az AnandTech website értesülései szerint a jelenleg NV40 fejlesztési kódnevet viselő Nvidia grafikus processzorral a GeForce 6800 típusjelzésű videokártyákon találkozhatunk majd. Amennyiben hinni lehet a pletykáknak, a GeForce 6800 hivatalos bejelentésére jövő hét kedden, vagyis április 13-án kerül majd sor, az újdonság kereskedelmi forgalomban történő bemutatkozása pedig április 26-án esedékes. Korábban számos olyan pletykát lehetett hallani, hogy az NV40-es grafikuschip sorozatgyártása várhatóan csak valamikor májusban fog megkezdődni, most azonban lehet, hogy az Nvidia előrébb hozta az NV40 bemutatását.

Ugyancsak az AnandTech oldalain jelent meg az a híradás, mely szerint az Nvidia nagy konkurensének, az ATI Technologies-nek az R420-as fejlesztési kódnevű grafikuschipje a kereskedelmi forgalomban Radeon X800 Pro néven fog bemutatkozni, még pedig várhatóan április 26-án. Nem kell azonban sokat várnunk a még ennél is nagyobb teljesítményű ATI újdonság, a hasonlóan R420-as alapokon nyugvó Radeon X800 XT megjelenésére, mely grafikuskártya előreláthatólag május utolsó napján fog debütálni. A kanadai gyártónál tavasz végén, nyár elején olyannyira fel fognak gyorsulni az események, hogy a vállalat munkatársai június 14-én egy újabb grafikus megoldással fognak előrukkolni, ami nem lesz más, mint egy R423 alapú, PCI Express x16 interfészes videokártya. Az ATI Technologies egyébként már a napokban megkezdi az új termékek bemutatkozását elősegítő reklámkampányát.

Az Nvidia NV40 legfontosabb újítása a Pixel Shaders 3.0, illetve Vertex Shaders 3.0 támogatás, ami az R420-ból várhatóan ki fog maradni, azonban utóbbi, nem kevesebb mint 160 millió tranzisztort rejtő grafikuschip a várakozások szerint ezzel együtt is meglehetősen versenyképes lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • janos666 #20
    Most nehéz elhinni, hogy pártatlalnul szúlok hozzá, de amijen "kalap szar" stílusban sírni tud egy ekkora apróság miatt...
    Amúgy nem jött be neki, mert úgy tűnik, igen is lessz nemsoká PS 3.0, pl. a far cray-ba is engedéjezik majd (elvileg)
  • Power #17
    640K-nál többre sincs szükség. :)
    Az, hogy neked nincs rá szükséged, az egy dolog, de ne ebből általánosíts. Simán szükség van rá jó pár területen. Az igazán nagy modellek 128MB-ba bele se férnek. A szükségességét majd eldönti a piac.
  • Inquisitor #15
    Nem foglalnék állást, majd ha megjön minden játék és szintetikus teszteredmény, a kártyákhoz illő gépekkel és NEM tesztkártyákkal csinálják, akkor majd állást foglalok. De ha az NV megint sokkal gagyibb lesz video gyorsítás esetén, akkor nem fog érdekelni mennyire gyors ... remélem észbekapnak, mert lassan az S3 is lekörözi ebben őket.
    Az 512MB ram meg lehet most luxusnak tűnik, de utána kéne nézni, hogy mikor használ a gép pl. 256-ot. Nem mindenki játszik ám 1024-ben meg élsimítás nélkül, plána ha vett egy ilyen bazidrága kártyát (59x0 Ultra/9800Pro DDR II/9800XT), akkor esetleg szeretné is használni. :)
  • ollie #14
    Én majd megvárom az Y800-at :)))
  • SoDI--- #12
    Meggondoltam magam.
    Nem veszek 9800 PRO-t.
  • Bandit21 #11
    Kisbarátom ki vagy te hogy osztasz engem?
    Nézd már meg legyélszíves a hozzászólásomat egy párszor jó?
    1. Nem volt benne semmi flame az ÉGVILÁGON
    2. Egy megállapítást tartalmazott a mai videókártyákkal kapcsolatban amit alá is támasztottam egy részletes teszttel olvasd el. (gondolom nem tetszik az eredmény ez a bajod)
    3. Az ÉN pártatlanságomat bizonyítja, az ahogy befejeztem a HSZ-emet.
    "Remélem jó kártyák lesznek"
    4. Az hogy leírtam: nem értem, azt komolyan írtam. Mivel Te már előre tudod, h az ATI miért nem fog tudni versenyezni, ezért szeretnélek megkérni h oszd meg velem hatalmas tudásod.
    5. Lehet, hogy többet értesz hozzá, de a stílusod egy kalap sz@rt sem ér. Előbb gondolkozz máskor...
  • mir #8
    a longhornhoz meg igen
  • Zsoltee_a_bator #7
    ahhoz hogy quakezz nem is kell :D
  • janos666 #6
    Ki akar itt 'parasztokat vakítani'? 512MB RAM? Úgy tudom ma még 256-ra sincs igazán szükség.
  • [HUN]PAStheLoD #5
    mintha más számokkal u.ezt már L jácották vóna