Berta Sándor

A spam után jön a spim

Mintha a felhasználók életét nem keserítené meg éppen elég "kártevő", újabb "támadás" indult, amely az Instant Messaging-szolgáltatásokat használók ellen irányul. Ha azt hallottuk, hogy kéretlen reklám, általában a postaládánkba bedobott újságokra és kiadványokra, vagy az elektronikus postafiókunkat elárasztó levéláradatra gondoltunk. Ez azonban lassan már a múlt homályába vész, legalábbis, ami a "rossz fiúk" fantáziáját illeti. Ugyanis többen közülük nem találták már eléggé "meggyőzőnek" és "hatásosnak" a spam e-maileket, ezért megszületett a spim.

De mi is az a spim? A spim nem más, mint egy spam-levél, amelyet azonban a küldők nem az elektronikus postafiókunkba küldenek, hanem amely az úgynevezett Instant Messaging hálózatokon, tehát a különböző üzenőcsatornákon és szolgáltatásokon (ICQ stb.) keresztül terjed.

A piaci elemzők szerint ugyanakkor a spimekből közel sem lesz akkora és annyi probléma, mint lett korábban a kéretlen elektronikus reklámlevelekből. A Radicati piackutató központ szerint a problémát a szakértők többsége eltúlzottnak tartja. Paul Ritter, a Yankee Group munkatársa például úgy vélte: "A spimet nem jellemezném "különleges problémaként". Ugyanakkor szerinte azért a spim-tevékenységre is oda kell majd figyelniük a jövőben az információ-technológiai menedzsereknek és szakembereknek.

Pánikra ugyanakkor semmi ok - legalábbis ezt mondják a szakértők. Ritter szerint jelenleg az Instant Messaging-üzenetek öt-nyolc százaléka spim, ez az érték a következő esztendőkben sem fog nagyon növekedni. Ezen kívül a különböző Instant Messaging-hálózatokat üzemeltető cégek, mint például az AOL, a Yahoo vagy az MSN már dolgoznak azon, hogy biztonságosabbá tegyék a kliensalkalmazásokat, ezáltal a spim-küldőknek még az eddigieknél is nehezebb lesz egy-egy felhasználó azonosítójához vagy címéhez hozzájutni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Davidus #14
    Köcsög spimmerek!
  • Mighty #13
    Én használnék (most csak végszükség esetére), ha alapból a systrayben indulna... És én is azt a módszert alkalmazom, hogy csak a contactlist-ben szereplők küldhetnek nekem üzenetet.
  • [HUN]PAStheLoD #12
    EZÉ' nem használok áJszKjÚ-t
  • Yv@n #11
    Én úgy tapasztaltam, hogy icq-n csak akkor kapok efflée szemetet ha online vagyok, invis módban nem...invis list meg van, haverokat az ember ráráncigálja, aztán aki nincs rajta attól még tud üzenni...
    Nekem általában a "Hi I'am <tetszés szerint behelyettesíthető>, you remember me?" kezdetű cuccok érkeznek nagy ritkán, amire ha válaszolsz akkor gyorsan küld egy linket, hogy ott nézheted meg a képeit amin éppen pucéran rohangál a konyhában.
  • Mage #10
    őőő... ez már 4 évvel ezelőtt is volt
  • Vernoon #9
    Amugy eleg untopic a hozzaszolasom, de telleg kit zavarnak ezek az ujsagok, siman ki lehet dobni. Sokmindenre lehet hasznalni, nalunk a 3 eves lanyom kivagdossa a kepeket (majd kiveszi a printerbol a legdragabb fotopapirt es arra ragasztja).
    Ez is untopic volt.
  • Vernoon #8
    Jaja. A multkor ay egyik Auchan ujsag fogta a cimlistamat es tovabbkuldte magat 1000 masolt peldanyban, majd beagyazodott a villanyszamlaba, mint macro.
  • Yeti #7
    Nem hiszem hogy nagy probléma lenne. ICQn például már évek óta megoldották, hogy lehessen szabályozni, hogy csak azoktól kaphass üzenetet, meg egyéb dolgokat, akik rajta vannak a contact listeden, és egy ideje már spam szűrés is van.
    Messengeren meg alapbol csak azok üzenhetnek neked, akiket felveszel a contactok közé.
  • sztavrosz2 #6
    Mostanság én is szívok ezzel a spimmel az ICQ-n vagy mi az istennek hívják, szerencsére nem olyan sok a kéretlen üzi.
  • JZO #5
    én is úgy gondolom, hogy remek tűzelőanyagok ezek a szórólapok, teljesen viccen kívül mondom ezt. Frankón begyújtok veel télen, plusz sok egyébre is felhazsnálhatóak. Zavarni meg nem zavar, mert az újságot úgyis behozom, elfér köztük. Ha meg éppen úgy alakul hogy unatkozom, néha még érdekes is lehet. Ha meg nem kell, repül le a tegnap újsággal együtt...