Rónai György

Feltűnt az MSI első ATI kártyája

A Microstar International háza tájáról már korábban is felröppent a pletyka, miszerint ATI kártyákat is fog gyártani. Most azonban egy kisebb sokk érhette az NVIDIA-t, akinek az MSI a fő kártyagyártó partnere, hiszen úgy tűnik volt alapja a pletykáknak, mert feltűnt az első PCI Express ATI RV380, amelyen az MSI logója és gyártási száma díszeleg.

A kínai GZeasy weblapon megjelent kép egy PCI Express x16 kártyát mutat, amely a jelentések szerint az ATI új RV380 VPU-jára épül. Viszont az érdekesség a képen inkább az, hogy a ventilátoron az MSI matricája van, és a PCB-re is az MSI szériaszámai lettek nyomtatva. Ez pedig minden kétséget kizáróan arra utalhat, hogy a kártya az MSI gyárában készült. A kártya egyébként 128MB memóriával, D-Sub, DVI-I, és S-Video csatlakozóval rendelkezik.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyításhoz

A pletykák, melyek szerint az ATI együttműködik az NVIDIA legnagyobb partnereivel, az MSI-vel és az ASUSTeK-kel már csaknem egy éve terjednek. Míg az ASUS RADEON kártyák időközben meg is jelentek a piacon, az MSI termékek mindeddig csak pletyka szinten maradtak, noha az utóbbi időben már egyre több jel támasztotta alá a cégek kapcsolatát. Mint arról korábban már hírt adtunk, az MSI számára nem teljesen új téma a RADEON kártyák építése, hiszen a Medion számára eddig is készültek a gyárában ilyenek. Ráadásul a Microstar International neve alatt már RADEON 9100 IGP-re épülő alaplapok is megjelentek.

A kép ellenére a hírt természetesen még mindig nem erősítették meg hivatalosan, ami várhatóan az új R420/423/RV380 VPU-k hivatalos bejelentéséig nem is történik még meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • janos666 #31
    Mondja már meg valaki mi az a chip' #16
  • janos666 #30
    Hát a sorozatszám! Vagy esetleg a típusjelzés?
    Netán egy tápcsatlakozó?
  • Raszkolnyikov #28
    Hát ezek vagyunk mi! Nem az a lényeg, hogy most akkor ez jó vagy nem jó nekünk. Hanem, hogy a cikk írót lehetőleg minnél jobban meg alázzuk.
  • TeszteloPontHu #24
    A PCI-Ex-et többek között azért vezetik be, hogy ne kelljen külső tápforrás, tehát ettől még lehet 9700-as. (Az AGP nem lassú, csak nem képes elegendő árammennyiséget szállítani a nagyteljesítményű kártyák számára)
  • Benedekco #23
    a képen levan takarva pirossal 1 kis rész...
    ez eddig senkinek sem tűnt fel?
  • janos666 #22
    Akkor a DVI-hez kell?
  • janos666 #21
    De mégsem, az ezen is van.
  • janos666 #20
    Ó, TV-out. Nem is gondoltam volna.
  • Csatti #19
    Egszerűen összefoglalva a PCI egy általános bővítőkártyahel, míg az AGP (Advanced Graphics Port) egy a PCI-nál jóval gyorsabb de csak videokártyák által használt csatlakozóhely.
  • janos666 #16
    Amúgy a ventillátor csatlakozója fölött mijen chipnek van kihagyva a hely? (csak azért mert az én kártyámon van ott valami)