SG.hu

Romániában 200 euróval támogatnák a fiatalok számítógép-vásárlását

Támogatná a kormány azok a fiatalokat, akik számítógépet vásárolnak - döntöttek többek között erről is az IT-technológiát népszerűsítő csoport tegnapi ülésén, amely Adrian Nastase elnökletével zajlott.

Egy 200-250 eurós összegről van szó, ennek felső értékéről a közeljövőben születik majd döntés, ami bizonyos, hogy a 25 év alatti tanulók és egyetemisták vehetnék igénybe - magyarázta a kormányfő. Nastase azt is elmondta, a kedvezményt a rendelkezésre álló pénzügyi források függvényében adják majd.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Mihai Tanasescu pénzügyminiszter elmondta, hogy a támogatás egyszer vehető igénybe, de a fiatalok tulajdonképpen nem kapnák kézhez a pénzt, hanem olcsóbban vásárolhatnának számítógépet, a különbözetet pedig utólag törlesztené a kormány. A tárcavezető szerint a 2005-ös költségvetésben már szerepelni fog az erre elkülönített összeg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rushman #3
    azért nem ugyanaz, mert itt a kedvezményezett már ennyivel kevesebbet fizet ki a portéka árából, nem pedig jövőre megkapod, ha van annyi adód! Úgylátszik a románok már előttünk járnak:)
  • Cat #2
    magyarországon is ennyit jelent a sulinet (200 euro = 50-55e ft)
  • Shadow_THH #1
    200 euro :D az jó abból már meg is van a monitoruk. Gondolom majd azért mindenki kap csak a magyar ajkuak nem :/