Spencer

Explorer: újabb versenyző a videojáték piacon?

A Scientific-Atlanta bejelentette, hogy a Nintendo-féle GameCube-bal, illetve a Sony féle PlayStation 2 konzolokkal konkuráló, nagy tudású televíziós set-top box újdonság fejlesztésébe kezdett.

James McDonald, a Scientific-Atlanta vezérigazgatója egy a kaliforniai Dana Pointban tartott befektetői konferencián elmondta, hogy az Explorer nevezetű digitális berendezés fejlesztése már előrehaladott stádiumban van, olyannyira, hogy már számos Explorer játék is készülőfélben van. McDonald azzal kapcsolatban egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy az Explorer pontosan mikor és milyen áron jelenik majd meg a kereskedelmi forgalomban. "Egyik európai partnerünknél több mint kétszázötven mérnök dolgozik az Explorer platformra szánt játékszoftverek fejlesztésén" - nyilatkozta McDonald, a Morgan Stanley Semiconductor & Systems konferencia keretein belül.

A több milliárd dolláros videojáték piac legnagyobb szereplői közé tartozik a Sony, a Microsoft és a Nintendo. Az elsősorban különböző Windows operációs rendszereiről ismert Microsoft az Xbox révén egy nagymértékben személyi számítógépes technológiákra épülő konzollal jelent meg a piacon, a Sony pedig a második generációs PlayStation esetében a hagyományos játékfunkciókon túlmenően a DVD- és zenelejátszási szolgáltatásokra helyezte a fő hangsúlyt. A Nintendo főleg a hordozható videojátékok piacán szerepel sikeresen, mely szegmensben az N-Gage révén tavaly év végén megjelent a finn Nokia is. A sajtó eleinte tele volt az N-Gage kiváló eladási mutatóiról szóló híradásokkal, ma azonban már tudjuk, hogy az N-Gage nem igazán tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

"Az Explorer hasonló játékélményt fog nyújtani, mint a jelenleg forgalomban lévő játékkonzolok, sőt, ezen túlmenően számos extra szolgáltatást is biztosít majd a játékosok számára" - mondta McDonald, majd hozzátette, hogy az Explorert valószínűleg hiába keressük majd a boltokban az Xbox vagy a PlayStation 2 mellett, annak forgalmazásával ugyanis sokkal inkább a kábeltelevíziós szolgáltatók foglalkoznak majd. McDonald nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a televíziós szolgáltatók extra bevételi forrásra tehetnek majd szert az Explorerhez kapcsolódó előfizetéses játékszolgáltatások kapcsán.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duc #1
    Phantom-2...