Spencer

Mégsem lesznek AMD processzoros Dell számítógépek?

Michael Dell, a világ legnagyobb számítógépgyártó cégének az elnöke nemrégiben utalásokat tett arra, hogy a Dell a közeljövőben esetlegesen AMD Opteron alapú szerverekkel jelenik meg a piacon, a vállalat más vezetői azonban a napokban azt állították, hogy a Dell nem rendelkezik Opteronos tervekkel.

A korábban Dell Computer nevet viselt vállalat mindig is arról volt ismert, hogy számítógépeiben csak és kizárólag Intel gyártmányú processzorok teljesítenek szolgálatot. Amikor 1999-ben és 2000-ben megjelentek a piacon a meglepően jó ár/teljesítmény mutatójú AMD Athlon chipek, számos pletykát lehetett hallani azzal kapcsolatban, hogy a Dell piacra dobja első AMD alapú termékeit, azonban később kiderült, hogy ezen pletykák minden valós alapot nélkülöztek.

Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a Dell az Intel egyik legfontosabb, legközelebbi partnere, ami számos előnnyel jár a Dell számára, így érthető, hogy a vállalatot nem igazán foglalkoztatja annak gondolata, hogy AMD processzoros termékeket dobjon piacra. A Dell egyébként azt állítja, hogy nem sok olyan vásárlói visszajelzést kap, mely szerint szükség lenne AMD alapú Dell konfigurációkra.


Számítógépgyártás a Dellnél

"Amennyiben a bevételeink közel 85 százalékát kitevő vállalati szegmenst nézzük, nyugodtan állíthatjuk, hogy vásárlóink nagy része lényegében semmilyen érdeklődést sem mutat az AMD processzorok iránt, és mindenki nagy megelégedéssel használja az Intel különböző chipjeit. Tény, hogy az otthoni felhasználók körében egyre nagyobb az AMD népszerűsége, azonban közismert, hogy a Dell sohasem az otthoni személyi számítógépekre fókuszált" - nyilatkozta Kevin Rollins, a Dell egyik vezetője.

"Úgy gondolom, hogy a jó öreg x86-os architektúra 64 bites kiterjesztésekkel történő felruházása rendkívül jó ötlet. Először az AMD dobott piacra ilyen processzort, de látnunk kell, hogy az Intel is komoly x86-64 tervekkel rendelkezik. Mindenkit biztosíthatok afelől, hogy hamarosan piacra fogjuk dobni első x86-64 technológiájú szerver megoldásainkat, és elárulhatom, hogy mind az Intel, mind pedig az AMD termékeinek felhasználási lehetőségét meg kívánjuk vizsgálni" - mondta nemrégiben Michael Dell, a vállalat alapítója és egyben jelenlegi elnök-vezérigazgatója, vagyis a cégen belül nincs igazán egyetértés az üggyel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #7
    majd amikor napvilagra kerulnek az uj xeonok 64bites gyenge eredmenyei, esetleg elgondolkoznak... ;)

    sztem a delltol meg 5 evig nem lesz AMD, az intelnek sztem mindent meger h a DELL=INTEL fentmaradjon.