Berta Sándor

Egyre több nő játszik az interneten

Meglepő végeredményre jutottak az AOL és a Digital Marketing Services által végzett felmérést készítő kutatók. Lehet, hogy pár év múlva már nem a gyerekeknek lesz a sok játéktól kivörösödött a szemük, hanem az anyjuknak?

A jelenlegi helyzetkép szerint a tinédzserek és a fiatalok éjszakákba nyúló 3D-s lövöldözős és stratégiai játszmákban merülnek el, ezzel szemben a felnőttek csak ritkán, míg a 40 év feletti nők szinte egyáltalán nem játszanak az interneten. A dokumentum szerint azonban ez a kép lassan kezd az ellenkezőjére fordulni.

A piackutató intézet és az AOL 3600 személyt kérdezett meg játékszokásairól. Az egyetlen kikötés az volt, hogy mindegyiküknek legalább egyszer részt kellett venniük az elmúlt három hónapban az AOL valamelyik online játékában. Az eredmény fejre állítja az eddig kialakult képet: bár továbbra is a férfiak töltik a legtöbb időt a világhálón (23,2 órát hetente), ám szorosan mögöttük vannak a nők is, heti 21,6 órás eredménnyel. Ezzel szemben online játékkal a nők foglalkoznak a legtöbbet, közülük is főleg a 40 év felettiek. Az eredmény igazán megdöbbentő: 9,1 óra, játékkal eltöltött idő hetente.

Az online aktivitás napszakonkénti megoszlása is érdekesen alakul. A 40 év feletti nők többsége éjszaka és hajnali öt óra között játszik és leginkább stresszoldónak tartják ezt a fajta tevékenységet. Ezen kívül minden ötödik nő szerint az internetes ismerkedés "kifizetődő" és tartós, hiszen az online barátságok legtöbbször "offline módban", vagyis az életben is folytatódnak.

A férfiak legszívesebben kaszinó-, árkád- és sportjátékokkal foglalják le magukat, a nők leginkább a szó- és a puzzle-játékok iránt érdeklődnek. Érdekesség, hogy például az akciójátékok kimaradtak a sorból, a negyvenes nők valószínűleg nem arra vágynak leginkább, hogy "szétlőjék a világot"...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • FtranX #15
    hehe, elképzelem anyámat, ahogy azt mondja a családnak, hogy "bocsi srácok, ma klámmeccsem lesz, csináljatok magatoknak vacsorát!" :DD
  • csabawarchief #14
    én több mint 9 órát játszom hetente :D
  • Darth Sith #13
    hát azért kétlem hogy valahai is bármelyik haverom összeakadnak az SWG -ben a muterommal.. :D
  • Rincewind #12
    Miért? Csupán stílusbeli különbségek vannak, de a lényeg ugyanaz.

    Egyébként MMO RPG-kben is egyre több női játékossal találkozni manapság. :)
  • gz8 #10
    Keress rá a kulcsszavakra :)
  • Pelenka #9
    Háj, meg lehet tudni mi a hír forrása? Nagyon érdekelne a teljes anyag!
  • SuD #8
    tulajdonképpen, mi megéltük a játékok "evolúcióját"
    a béna szöveges játékoktól egészen a mai CoD-ot, Q3-at, és milliónyi jó játékot
  • Xboxman #7
    lol passziánsz,naon HC:DD
  • Nyiri #3
    mi ezen meglepo? :] 10-15 eve kezdodott el ez a nagy jatekhadjarat es az akkori gyerekek (lanyok is, emlekszem mennyit veszekedtunk a noveremmel, hogy ki jatszon a Prehistorik 2-vel :) Azok a gyerekek mar felnottek es mar gyerekeig is lehetnek, ettol meg nem valtozott meg az erdeklodesi koruk (na jo egy picit) :]
  • tigeroo #2
    jó neked:D az enyém max.az ágyban:D:D de még ott sem:D