Gyurkity Péter

Mobiljátékok felé fordul a Snapchat

A cég saját játékplatformot indít, amely hamarosan bemutatkozhat.

A közösségi média uralmának terjedésével és egyre erősebbé válásával a nagy online fejlesztők igyekeznek minden lehetséges területet lefedni, hogy ezzel is bebetonozzák saját kiemelt pozíciójukat. A Snapchat és a Facebook egyaránt törekszik erre, ez a versenyfutás pedig nem lankadhat.

A külsős értesülés szerint házon belül egyelőre a Project Cognac kódnév alatt fut az erőfeszítés, amely április elején válhat hivatalossá, mivel a cég ekkor jelentené be a platformot és szerződtetné az első fejlesztői partnereket. Ez már nem az első ilyen lépésük, hiszen nem is olyan rég megszereztek egy ausztrál fejlesztői stúdiót, ezt követően felvásároltak egy brit VR-startupot, majd pedig (nagyjából egy teljes évvel ezelőtt) bejelentették a Snappables névre keresztelt platformot, amely gyakorlatilag AR-játékok egy kisebb gyűjteményeként mutatkozott be, hogy ezután a Facebook gyorsan integráljon néhány hasonló fejlesztést a saját Messenger-üzenetküldőbe. Ezt megelőzően szintén fontos fejlemény volt, hogy a kínai Tencent megvásárolta a Snap részvényeinek 10 százalékát, ami már jelezte a számos népszerű játékot fejlesztő óriás érdeklődését, tehát az előzmények mind ebbe az irányba mutatnak.

A napokban egy állítólagos meghívó is felbukkant az interneten, amely már a „Less talk. More Play.” frázist is tartalmazta, vagyis a cég jól látható módon a játékokban véli felfedezni a következő növekedési, terjeszkedési lehetőséget. Itt nyilván nem kifejezetten komplex és számításigényes monstrumokra kell számítani, hanem viszonylag egyszerűbb, a különböző hordozható készülékeken gyorsan futtatható játékokra, vagyis a Fruit Ninja és a Jetpack Joyride címekhez hasonló alkotások jelenhetnek majd meg a platformon. A Snap egyelőre hivatalosan nem erősítette meg az értesüléseket, azonban ha valóban a következő hónap elején rántanák el a leplet a kezdeményezésről, erre nem kell már sokat várnunk.

A cég április 4-én tartja meg saját fejlesztői konferenciáját, itt számíthatunk a fontos bejelentésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!