Rónai György

Új Wi-Fi PDA páros a Sonytól

A japán elektronikai óriás tegnapi bejelentése szerint két új Wi-Fi PDA-t is piacra dob, de első körben csak a hazai vevőközönségnek. Mindkét gép, a Clié TH55 és a Clié TJ37 is Palm OS 5.2-vel érkezik, és rendre 375 illetve 280 dollárba kerülnek majd.

Az olcsóbb TJ37 a Motorola 200MHz-es ARM alapú i.MXL processzorára épül, míg a high-end társa a Sony saját PDA processzorára, amely 8 és 123MHz között tudja variálni a működési órajelét, hasonlóan az Intel mobil Pentium processzoraiban található SpeedStep technológia működéséhez.


PEG-TH55

A TH55 ugyanúgy 32MB memóriával érkezik, mint a TJ37, azonban míg a high-end készüléken az egész felett szabadon rendelkezhetünk, a TJ37-ben mindössze 23MB használható ebből. A TJ37-ben egy 320 x 240 pixeles 16bit színmélységű kijelző van, míg a TH55-ös panelje már 320 x 480-as. Mindkét készülékben 640 x 480-as VGA kamera van amely álló, és mozgó képek rögzítésére is képes, és természetesen jár hozzájuk a Sony saját szoftvercsomagja, amiben videó (Kinoma 2), és zenelejátszó (AeroPlayer) is van.


PEG-TJ37

A Wi-Fi szolgáltatást a Clié Mail, és a NetFront 3.1-es böngészővel is ki tudjuk használni, a TH55-jöz pedig jár a Clié Organizer is, amely a PDA-k általános PIM funkcióit sűríti egyetlen programba. A Piscel Viewer nevű program segítségével pedig Microsoft Office dokumentumokat jeleníthetünk meg rajta.

A TH55-ös 121 x 73 x 13 mm méretű, azonban lehajtható fedele valamivel vastagabbá teszi, ha be van csukva. A súlya a fedél nélkül 165 gramm. A TJ37-es méretei 113 x 75 x 13 mm, és a súlya 145 gramm. Az európai és amerikai megjelenésről egyelőre nincs információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #5
    A memória kevés bennük, a 64 vagy 128MB manapság már természetes. A proci frekvenciák is kevésnek tűnnek, de persze ez nem biztos, hogy jelent is ez valamit. A manapság divatos pocketpc-k (win alapúak) 400mhz körül duruzsolnak, az enyémben ARM van (Intel Xscale), szal azt ismerem.
    A többi viszont okés, a nagyobb példányon a felbontás egész magas.
  • Darth Sith #4
    hmm, nem tünik rossznak.. :)