Berta Sándor

Számítógép- és internethasználati képzés Németországban

Nyugaton nem csak beszélnek a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásáról, hanem tesznek is ezért. A hátrányos helyzetet ez esetben egy meglévő tudás hiányán értjük.

A legfőbb támogatandó területnek Nyugat-Európában is az oktatást, a képzést tartják. Talán nem meglepő, hogy az olyan fejlett tartományokban is, mint a németországi Baden-Württemberg is nagy keletje van a lakosság részére indított és tartott különböző tanfolyamoknak és képzéseknek. Ilyen tanfolyam például a "Start und Klick" nevű program is, amelyben bárki számára megtanítják a kezdő lépéseket a számítógépen és az interneten. Hogy mennyire kelendő ez a projekt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy eddig 180 ezer tartományi lakos sajátította el a kezdetekhez szükséges ismereteket.

A tanfolyam része "a polgárokat a számítógépekkel és az internettel megismertető" európai projektnek. Az érdeklődés akkora, hogy meg kellett hosszabbítani a jelentkezési határidőket és a tervezettnél jóval tovább, egészen 2005 áprilisáig tart majd ez a program.

A "Start und Klick"-et 2001 őszén indították útjára és mindazok részt vehetnek rajta, akiknek egyáltalán nincs vagy csupán minimális tapasztalatuk van a személyi számítógéppel és az internettel kapcsolatban. A programban többek között iskolák és más oktatási intézmények vesznek részt. Bár a tanfolyamok nem ingyenesek, a részvételi díj minimális összegű, ennek is köszönhető, hogy az érdeklődés óriási.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    mért, anyámnak jó lenne egy ilyen, legalább nem félne a géptől
  • gz8 #1
    Start und Click!
    ROTFL!