Spencer

Európa a világ legdinamikusabban növekvő PC-s piaca

A tavalyi esztendő negyedik negyedévében az eladott számítógépek darabszámát tekintve Európa volt a világ legdinamikusabban növekvő PC-s piaca, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az említett időszakban jelentős árcsökkentésekre került sor, illetve, hogy sok európai vállalat ekkor cserélte le gépparkja jelentős részét.

Az IDC piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy csakúgy, mint globálisan, Európában is a Hewlett-Packard a legnagyobb számítógépgyártó vállalat, mely egyetlen esztendő alatt több mint 25 százalékkal növelte eladásait. Hasonló mértékű növekedést tudhatott magáénak a második helyezett Dell, a harmadik helyen pedig a Fujitsu Siemens tanyázik.

Szakértők szerint a számítógépes eladási mutatók javulásában rendkívül fontos szerepet játszanak az egyre kelendőbb notebookok. A fokozatosan növekvő teljesítményű és egyre alacsonyabb árú hordozható számítógépek az otthoni felhasználók körében éppoly népszerűek, mint a kis és közepes méretű vállalkozások körében, sőt manapság már az IT fejlesztésekkel nagyon óvatosan bánó nagyvállalatok is bátrabban mernek új notebookokat vásárolni. A notebook piacon a harmadik negyedévben egyébként némi riadalmat okozott, hogy hiány alakult ki a folyadékkristályos kijelzőkből, azonban a gyártók ennek ellenére megfelelő mennyiségű hordozható számítógépet tudtak piacra dobni, és az árak nem, hogy emelkedtek volna, hanem inkább tovább csökkentek.

Érdekes adat, hogy 2003 utolsó negyedévében Európában mintegy 40 százalékkal több notebook talált gazdára, mint 2002 hasonló időszakában. Ezzel szemben az asztali számítógépek piaca ugyanezen időszakban csak 10 százalékkal növekedett, azonban szakértők szerint ez az adat is rendkívül kedvezőnek mondható.

Nyugat-Európában a személyi számítógépes piac éves szinten megközelítőleg 17 százalékkal növekedett, míg Közép-Európában és Kelet-Európában átlagosan 20 százalékos növekedést regisztráltak a gyártók. Az európai piac az említett időszakban összességében mintegy 18,8 százalékos expanzión ment keresztül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • [HUN]PAStheLoD #1
    hát még jó hogy nem a dagadt amcsi piac... na jó8 ;]