Rónai György

Nem is igazán népszerűek a PDA-k?

A Jupiter Research előrejelzése szerint az ilyen kézi eszközök elterjedése csak korlátozott lesz továbbra is, az amerikai emberek körében 2008-ig várhatóan mindössze 7 % részesedést fognak csak elérni.

A Jupitermedia (Jupiter Research) kutatásai szerint az amerikai felhasználók körében a PDA tulajdonosok száma év végén mindössze 14 millió volt, és ez a szám mindössze 20 millióra fog növekedni 2008-ig, ami alig 7 %-ot jelent majd a teljes amerikai populációból. Ezen kívül a kutatás rámutatott arra is, hogy úgy nő ezeknek az eszközöknek a népszerűsége, ahogy nő a méretük, illetve egyszerűsödik a használatuk. Az egyszerűbb szolgáltatásokkal bíró, olcsóbb PIM (Personal Information Management) eszközök előtt valamivel szebb jövő áll.

Emiatt a Jupiter Research úgy döntött, hogy megpróbálja meghatározni a PDA piac gyenge pontjait; az elemzésükből kiderül, hogy inkább egyszerűbb eszközökre van szükség, amik például hangszolgáltatásokat, és PIM (Personal Information Management - Személyes Információk Kezelése) tulajdonságokat ötvöznek, azonban ennél több, drágább, és bonyolultabb dolgokra nem képesek. "Kutatásunk arra irányult, hogy miért készítenek a gyártók mind több multifunkciós eszközt, az aktuális felhasználói igényekkel szemben, amelyek az egyszerű használhatóságra, és az eszközök milyenségére vonatkoznak." mondta el Michael Gartenberg, a Jupiter Research kutatási elnöke.

A jelentés részeként a cég egy független kérdőívet is összeállított, amelyben az amerikai felhasználókat arról kérdezik, hogy milyen PDA funkciókat látnának szívesen, illetve milyen megjelenésben. Egy kérdőív ezen kívül arra is rákérdezett, hogy mennyi ilyesmi eszközt hajlandóak maguknál tartani egyszerre az emberek.

"Egyszerű PDA-k - amelyek csupán kitűnő, ám alapvető PIM funkciókra képesek - fogják továbbra is az eladások legnagyobb részét kitenni, míg a high-end kategóriás PDA-k piaca nem fog nőni, továbbra is csak marginális jelentőségű marad. Azonban amint a telefonokból is egyre több rendelkezik PDA funkciókkal, ezek tovább növelhetik a gyártók lehetőségeit arra, hogy játék és multimédiás szolgáltatásokat is integráljanak majd." - nyilatkozta Gartenberg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • peat0 #11
    Érdemes megnézni a siemens sx45-öt, na egy olyanért nagyon fáj a szívem:) itt a link,nézzétek meg, 150mhz már pda-t megközelítő fizikai tudás

    http://www.my-siemens.com/MySiemens/CDA/Index/1,1652,HQ_en_0_product%253AMW%252FMC%252FMC%252FSX45%252Fdesc,00.html
  • [HUN]PAStheLoD #10
    PDA az PDA telefon meg telefon.. és valahogy kényelmesebb egy olyan PDA amin lehet SMS-t írni és akkor nem kell milliárdokért gigaokos telefont venni...
  • Darth Sith #9
    egy jó PDA jobb azért mint bármiylen telcsi. kell a PDA ba telcsi meg mondjuk egy kamcsia hátuljába kb 2Megapixeles felbontásssal mivel aza képernyűjén jobban néz ki, meg tudjon még jó pár dolgot. ne leggyen drága, és akkor veszek egyet. :D
  • Csatti #6
    Maj pont egy kis görcs telefonnal fogok bajlódni. Szinte semmi sem fér ki a képernyőjére. Inkább jöjjön ki egy jó pda gsm képességekkel (tudom már van, de most épp nincs rá pénzem) normális áron, és inkább azt veszem meg.
  • SoDI--- #4
    Ez nem meglepő.
    Hülyeség is a PDA.
    Mindenki áttér a Smartphone-okra.
    Sokkal jobb, ha egybe építve minden, nem kell külön cipelni a PDA-t, a számológépet, a telefont, stb...
  • An-Dee #3
    ha számoló gépet akarsz, akkor vegyél azt, ez talán egy kicsivel többet tud.
  • kisviku #2
    Egyetértek...