Rónai György

Shuttle: 2004-ben még több XPC

Miután a XPC-k eladása felülmúlta még a saját előrejelzéseiket is, a Shuttle Computer szerint jövőre még tovább növekszik az XPC-k iránti kereslet, valamint a mini-barebone rendszerek piaca is mintegy 25 %-kal nő majd.

A cég DigiTimes-nak tett nyilatkozata szerint az XPC eladások idén 550-600 ezer egység körül lesznek, ami csaknem 100 egységgel több, mint amit az előrejelzések mutattak. Ez 120-140 %-os növekedést jelent az előző évi 250 ezres eladással szemben. Ezév első 3 negyedévében a Shuttle már 373 ezer XPC-t szállított le, azonban várhatóan a hátralévő 2 hónapban is tovább növekszik a kereslet.


Más ismert mini-PC gyártók azonban már nem ennyire elégedettek az eladásaikkal. Az MSI, és az IWILL is jóval kevesebb SFF (Small Form Factor) PC-t szállított le havonta, mint a Shuttle. A MIC (Market Intelligence Center) jelentése szerint idén az SFF gépek teljes piaci részesedése nagyjából 1,5 % körül lesz, amely több mint 1,6 millió eladott egységet jelent. Ennek a részesedésnek 30 %-a a Shuttle kezében van, míg a többi cég (MSI, IWILL, Soltek, Gigabyte, Biostar, ASUS, ECS, ABIT, FIC stb.) együttesen rendelkezik a maradék 70 % felett.

A MIC szerint a jövő évi SFF mini-barebone gépek részesedése eléri 1,9 millió egységet, tehát jó 20-25 %-kal növekszik majd. Emellett a Shuttle 750 ezer egységre kívánja növelni az eladásait évente, ez 25-27 %-kal több, mint 2003-ban. Ennek következtében, figyelembe véve, hogy egyre több résztvevője van az SFF piacnak, a többi cég részesedése várhatóan nem fog jelentősen emelkedni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Néhány Shuttle barebone PC

A DIY piac jelenleg 90-95 %-ot birtokol az XPC eladásokból. A Shuttle szerint az OEM/ODM piac igényei csak 2005 környékén fognak megnövekedni. A világ legnagyobb desktop PC gyártói közül is sokan építenek SFF gépeket, ezeknek még általában taiwani mini-barebone gépek adják az alapot. Sajnos azonban ezek az SFF gépek egyelőre nem túl költséghatékonyak a nagy gyártók szemében, hiszen azok szeretik inkább más-más gyártóktól vásárolni az alkatrészeket gépeikhez, hogy azok moduláris mivoltát megőrizzék. Viszont amint keresettebbé, és ezzel olcsóbbá válnak a mini-PC-k, úgy szentelnek majd egyre nagyobb figyelmet rájuk a nagyobb gyártók is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mike #2
    mert kicsi, okoska
    csendes is

    pl. elfér a tv mellett, és innentől kezdve ez a DVD, CD, DivX és társai player, és a HDD-s videorekorder

    és eek együtt elég súlyoos pénzek
  • Mice #1
    ez a cuccos mitől nagyesz szám?