Gege

Mobiltelefonnal egyszerűbb fizetni a parkolási díjat

Az edinburgh-i autósok már mobiltelefonjuk segítségével is kifizethetik a parokolási díjat.

A pénteken beindított mPark névre keresztelt hálózat az első olyan véglegesen kiépített rendszer az Egyesült Királyságban, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy ne kelljen az autósoknak aprópénz után kutatniuk, ha parkolni akarnak.

Az ír ItsMobile szoftvercég által kifejlesztett rendszer a városközpontban felállított 266 darab, napenergiával működő, kijelzővel is ellátott parkolóórából áll, és a következőképpen működik: az autós felhívja a rendszer telefonszámát, majd bediktálja a parkolóóra azonosítási számát. A parkolóóra ezután a központból utasítást kap a parkolócédula kinyomtatására, melyet aztán a szokott módon az első szélvédő mögött kell jól láthatóan elhelyezni.


Edinburgh

A parkolás díja hitelkártyáról, de akár egy különleges számláról is levonható. Az egész folyamat körülbelül 15 másodperc alatt zajlik le. A parkolójegy lejártát jelző figyelmeztető SMS-t extra szolgáltatásként lehet kérni. Az üzenetet a jegy lejárta előtt 10 perccel küldik, persze nem ingyen: az "emlékeztető" ára 20 penny (mintegy 80 Ft).

"Egyre többen használnak mobiltelefont, és igen egyszerűen kezelhető ez a rendszer, magam is kipróbáltam" - mondta Andrew Burns, önkormányzati képviselő. A háttértechnológiát még januárban fejlesztették ki Dublinban, de Hull városában is bevezették. Az ír főváros, Dublin belvárosában 175 parkolóóra szolgálja ki a mintegy 4000 parkolóhelyet; a parkolási díjat a mobiltelefon típusától és szolgáltatótól függetlenül befizethetik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #4
    Bááááár űrlapként meg lehetne adni a kocsi rendszámát, és csak a parkolóóra azonosítóját kellene bepötyögni. %-)
  • gz8 #3
    Utólag belegondolva: gyorshívásba (billentyű v. hangvezérlés) betenni a telefonszámot, majd a két szükséges számot bemondani rövidebb ideig tart, mint az SMS megírása.
  • gz8 #2
    Ez túl egyszerű lenne... Meg aztán nem biztos, hogy egy képviselő SMS-t tud írni :-pp
  • Bonewerkz #1
    egyszerubb lenne, ha egy 80 centes smsben elkuldenem a parkoloora szamat, kocsim rencamat, es akkor a kozpontbol kinyomtatnak nekem a parkoloorara a jegyet... de meg egyszerubb lenne, ha a varosok nem az autosokkal fizettetnenek meg mindent...